Jeruzsálemben folytatjuk országjárásunkat, és még csak Dávid városát sem hagyjuk el, hiszen ott történtek a fontosabb dolgok a következő évszázadokban – legalábbis a Biblia révén megőrzött, és történelemkönyvekbe került dolgok. Legutóbb Dávid csapataival fondorlatosan bevettük a várost, és ehhez végigmentünk a (ma már száraz) kánaánita vízelvezető csatornán. Ma is a föld alá ereszkedünk, de aki velünk tart, az hozzon strandpapucsot, mert combközépig érő hideg vízben fogunk baktatni.
Az úgy volt, hogy már Dávid jelentős építkezésekbe kezdett frissen megszerzett, örök fővárosában. Eilat Mazar régész asszony úgy véli, hogy az ő palotáját találta meg a dombocska északi részén. Ezt datálási, nőket lenéző, féltékenységi, valamint tudományos okokból vitatja a szakma másik fele, de végül is néhány évtizedről van szó olyan háromezer évvel ezelőtt. Az is lehet, hogy csak Dávid házának egy későbbi tagja emelte a hatalmas kövekből álló óriási épületet, melynek központi szerepét illetően nincs vita: legalábbis kormányzati feladata volt. Dávid szentélyt is szeretett volna, de sajnos közbeszólt az Úr: „De Isten így szólt hozzám: Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert háborúskodó ember voltál, és sok vért ontottál.” (Krónikák 1. 28:3)
Dávid fia, Salamon aztán ismét naggyá tette Jeruzsálemet, hogy úgy mondjam. Hogy milyen naggyá? Dávid halálakor olyan hatvan holdas volt a pagony, és olyan ezerötszázan laktak benne, Salamon idejének végére viszont 90 holdnyi lett és mintegy 4500-an lakták. Bölcs Salamon felépítette a Szentélyt az addigi várostól északra eső dombocskán, a Moria-hegyen, ahol a zsidó hagyomány szerint Ábrahám kis híján feláldozta Izsákot. Halkan megjegyzem, hogy az ókori világban bizony volt emberáldozat, a közeli Gyehenna völgyben effélét gyakorolhattak a kánaánita Moloch vagy Molek istennek szentelt oltárokon.
Szóval Salamon nagyban építkezett, mert kellett a hely, állítólag – nem én találtam ki, a Biblia írja – ezer nője volt. Palotája valahol a Szentély és a régi város között lehetett, azon sem csodálkoznék, ha a történelem szeszélyének adózva mondjuk éppen a mai al-Aksza mecset helyén. Ásatni arrafelé belátható időn belül nem fogunk – világháborút csak nem akarunk –, maradjon ez egyelőre az egyik kérdőjel.
Dávid városában szerencsére lehet kapirgálni, és egészen csodás dolgokra bukkantak. Pecsétnyomókra, bullákra mindenféle, a Bibliában is szereplő nevekkel, úgyhogy a szöveg már régen kikerült tárgyi bizonyítékokkal támogatva a mesék birodalmából. És ráadásnak egy csodálatos kővécére is. És alant több száz év emberi ürülékére. Kedves olvasó, ne fanyalogjon, ne fogja be az orrát, a régészek természetesen azonnal rávetették magukat és elemezni kezdték az anyagot, és ennek köszönhetően pontosan tudjuk, hogy a századok során miket ettek őseink. Sőt még azt is, hogy az ostromok idején bizony elfogyott a hús, és szegények vegán kosztot rágcsáltak.
Salamon után kettévált a zsidók királysága Izraelre és Júdára, ezek olykor egymást is ölték, majd szép lassan mindkét birodalmacskát felőrölték a Mezopotámia felől érkező hadak. Az asszírok kb. i.e. 701-ben bekövetkezett ostromára alaposan felkészült Ezékiás király, hatalmas építkezésekkel újabb fallal vette körül az addigra a Cion-hegy irányában még sokkal nagyobbra nőtt várost, és megpróbálta biztosítani vízellátását az ellenség támadásának idejére. Ehhez újabb csatornát ásott a mészkőhegybe, amely elvezette a régi kánaánita járatból a Gihon forrás vizét egy új folyosón a megduzzadt város déli részében fekvő medencébe. Aztán hiába volt minden lázas építkezés, jöttek a babiloniak, és a többi már történelem.
A múlt héten még száraz lábbal mehettünk végig a régebbi, vizétől megfosztott csatornán, de mivel most is leereszkedünk, hogy őrült módon vízáramnak álcázzuk magunkat, ezúttal előbb rövidnadrágot és strandpapucsot húzunk. Nincs jobb, mint amikor saját bőrünkön érezzük a régi korok és az előző turistacsoport leheletét, úgyhogy ismét le a föld alá, s ígérem, ezúttal is jól fognak szórakozni Dávid városában!
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
