Csak pár ezer dollárt ért Einstein írása

Albert Einstein 1920-ban

Mindössze 6100 dollárt (mintegy másfél millió forintot) ért Albert Einstein kézírásos üzenete egy jeruzsálemi árverésen – jelentette a Winners nevű izraeli árverési cég.

Az ötsoros üzenetet 1921-ben vetette papírra Einstein, amikor néhány napra meglátogatta Maja nevű nővérét Firenzében, Olaszországban, egy évvel a Nobel-díj átvétele előtt.

A sorok Elisabetta Piccininak, egy 22 éves kémiaszakos diáklánynak szóltak, aki az akkor 42 éves kutató szállása fölötti emeleten lakott, s aki visszautasította az akkor már ismert tudós közeledését.

“Barátságos ajándékként a tudományos kutatónak, akinek lába előtt hevertem két teljes napig” – áll németül a kézírásos szövegben, amelyet távozásakor hagyott hátra Piccininak.

A 6100 dolláros ár meglehetősen csekélynek számít, tavaly októberben 1,3 millió dollárért kelt el Einstein egy másik, a boldogságról szóló cetlije.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI