Romok Hargrizimben - fotó: a szerző

Ezen a héten merész lépésre szántam el magam, és Ciszjordánia mélyébe merészkedtem, annak is északi részébe, Somronba, vagyis Szamáriába. Nyilván lesznek, akik azt mondják: miféle Ciszjordánia és miféle palesztinok? Miénk az az egész úgy ahogy van, legalábbis a Jordánig, mit szabadkozom. Mások szerint meg szégyelljem magam, hogy hívás nélkül a palesztinok földjére megyek az 1967-es határon túlra, semmi közöm ahhoz a vidékhez.

Válaszom a következő: egy életem van, és attól tartok, ebben az egy életemben nem sikerül rendezni a palesztinok és Izrael közötti határokat, de ez nem rajtam múlik. Mégis remélem, hogy a jövendő Palesztinában is meglátogathatom majd a zsidó nép történelmének földjükön található legfontosabb emlékeit, és szívesen látom a palesztinokat is a jövendő kis-Izraelben a muzulmán történelmi nevezetességeknél. Amikor majd végre nem hódítóként-ellenségként, hanem kíváncsi turistaként tekintünk egymásra.

Négyosztatú izraeli ház Silóban – fotó: a szerző

Ezek a kövek a mi zsidó–keresztény–muzulmán közös múltunkról szólnak itt is, ott is, azt pedig nem érdemes átírni, kellemetlen részeit kiradírozni, mert eddig mindig kiderült, hogy a végén kibújik a szög a zsákból. És bizony Siló, a honfoglaló izraeli törzsek első, és mindmáig egyik legfontosabb szentélye Szamáriában, annak is a kellős közepén van. Bakancsot húztam hát, hogy megnézzem.

Gondosan feltárták a város romjait, a kánaánita falak mellé épített négyosztatú házakkal együtt. Éppen olyanokkal, mint amilyeneket az i. e. 13. században megjelenő izraeli törzsek mindenütt felhúztak maguknak a Jordánon innen és túl. És ezen a helyen a Biblia csodálatosan stimmelt: a szöveg szerint a Józsué vezetésével érkező honfoglaló törzsek (valamikor az i. e. 13. században) elfoglalták a várost, és itt telepítették le a sátor-szentélyben a frigyládát.

Furcsa tudomány ez a régészet. Nem mindig az a legfontosabb, amit megtalálnak, néha éppen valaminek a hiánya az igazán fontos. Így van ez Silóban is. Az ásatásoknál kiderült, hogy igen zsúfolt volt a város, épület épület hátán, de van egy rész, ahol semmit sem találtak a frissen letelepedett izraeliek lakta időszakból. És ez a nagy semmi jelezheti, hogy a helyszűkében szenvedő városban ott lehetett a sátor-szentély, hiszen kőből csak Salamon építi meg majd az Úr házát Jeruzsálemben. Ráadásul tökéletesen stimmelnek a tisztás méretei, éppen annyi könyök széltében-hosszában, mint amit a Biblia ír.

A szentély helye az alsó teraszon Silóban – fotó: a szerző

Az Ószövetség nem írja le Siló pusztulását, de az egyidőben, az i. e. 11. században elszenesedett kövek jelzik, hogy az Even Ezernél a múlt héten lezajlott vesztes csata után a filiszteusok nem hagyták annyiban, hanem idejöttek, és a kor szokásának megfelelően fölégették az ellenség otthonait.

A szöveg nem írja le a város elpusztítását, de annál inkább felmutatja a veszteség morális okát. Siló jelképpé vált: Jeremiás próféta pár évszázaddal később éppen Silóban találja meg a jeruzsálemi szentély pusztulásának előképét. Senki sem próféta a saját hazájában, de most az egyszer figyeljünk oda szavaira: „Menjetek csak el szent helyemre, Sílóba, ahol először lakott az én nevem, és lássátok meg, hogyan bántam vele, népemnek, Izráelnek a gonoszsága miatt!” (Jeremiás 7:12)

Oltár szarva lehetett ez a különös, később egy bizánci templomba beépített kő – fotó: a szerző

És a próféta azt is megmondja, hogy mit tekint gonoszságnak az Úr – természetesen a bálványimádás mellett: „Minek nekem a tömjén, mely Sábából érkezik, és a messze földről való jó illatú nád? Égőáldozataitok nem kedvesek, véresáldozataitok nem tetszenek nekem.” (Jeremiás 6:2o) „Mert bűnösök vannak népem soraiban, orvul leselkednek, mint a madarászok, csapdát állítanak, hogy embereket fogjanak. Ahogy a kalitka tele van madárral, úgy van tele házuk alattomossággal: így lettek hatalmasok és gazdagok. Meghíztak, kövérek, gonosz beszédükben nem ismernek határt. Nem hoznak ítéletet az árvák ügyében, hogy boldogulhatnának, a szegények igazát nem védik meg. Ne kérjem számon ezeket – így szól az ÚR –, és ne álljak bosszút az ilyen népen?! (Jeremiás 5:26) Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha egymással szemben igazságosan jártok el, ha a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.” (Jeremiás 7:5) Ma úgy mondanánk, a társadalmi igazságosságot kéri számon Izrael népén Jeremiás szájával az Úr.

Silóban a bibliai történet szerint Eli főpap két fia korrupt volt, s visszaélt hivatalából adódó hatalmával. Ugyanis az volt a szokás, hogy a papok nagy villával belenyúltak az üstbe az áldozati állatok megfőzésénél, és az volt az ő részük, ami villájukon fennakadt. Eli fiai azonban többre vágytak, turkáltak és válogattak, s lefölözték maguknak a legzaftosabb részeket. A nép mindezt látta, de a hatalommal szemben ugye az ember már akkoriban sem léphetett fel, hallgattak hát, s elborzadva nézték, mi folyik. Az Úr azonban igazságot tett, Eli fiai elestek a csatában a filiszteusokkal szemben, s amikor apjuknak megvitték a hírt, ő is meghalt.

Manapság már nincs olyan, hogy valaki közel a húsosfazékhoz, hivatalának előnyeit felhasználva többet, vagy olyat is markolna magának, ami nem jár, úgyhogy a Biblia példabeszéde sajnos elvesztette aktualitását, kár volt idejönni Silóba, kár is volt elolvasni. Úgyhogy vissza a kocsiba, s meg sem állunk a bibliai Schem, a mai Nablusz melletti Hargrizimig, a szamaritánusok szent hegyéig.

Ma már csak mintegy 750 szamaritánus él errefelé, pedig a középkorban még másfél millióan lehettek. Ők azok, akik itt maradtak a babiloni fogság idején, illetve részben azok, akik zsidóvá lettek az asszírok meg a babiloniak lakosságcserével idehozott népei közül. Csak a Tóra öt könyvét ismerik el, és magukat tekintik az igazi zsidóknak, nevüket is ebből eredetetik, ők azok, kik megőrizték hitüket (לשמור=lismor=őrizni).

A Világ alapköve Hargrizimben – fotó: a szerző

Amikor a babiloni fogságból visszaérkezők elkezdték újjáépíteni a szentélyt Jeruzsálemben, a szamaritánusok is részt akartak venni a munkálatokban, de a főként Júdából elvitt, majd visszaengedett zsidók idegenként tekintettek rájuk, s elutasították kérésüket. Semmi baj, az i. e. 5. században emeltek maguknak Hargrizimben, a Grizim-hegyen saját szentélyt ugyanazon Úrnak. S ez a régészeti feltárások szerint semmivel nem maradt el a jeruzsálemitől, sőt. Aztán Johannesz Hürkánosz i. e. 128-ban leromboltatta, majd a bizánci időkben egy hatalmas templomot emeltek a helyén, hogy írmagja se maradjon az egésznek.

Különös dolog a hagyomány. A szamaritánusok hite szerint az Úr elvette szentélyüket, felvitte az égbe, és majd egyszer a messiással együtt visszaadja nekik. És van ugye emellett a tizenkét kő hagyománya is. A legnagyobb ünnepeken a szamaritánusok felvonulnak hát a Grizim-hegyre, és nemzedékek beláthatatlan során ráülnek erre a bizonyos tizenkét kőre, amit szerintük még Józsué a hozott be a honfoglaláskor a Jordán folyótól a somroni hegyek közé. Vagyis ezekkel a kövekkel azonosítják a Bibliában szereplő, a tizenkét törzset jelző tizenkét követ. Gyanúsak voltak ezek a kövek a terepet feltáró Jichák Magen régésznek, ásatni kezdett hát körülöttük. És láss csodát, bizony az egykori szentély kövein üldögélnek emberemlékezet óta a szamaritánusok ünnepeiken. Azon a részen, ahol a ráépített bazilika alól kilóg egy kicsiny csücsök. Igen, azon, amit az Úr hagyományaik szerint felvitt az égbe.

A tizenkét kő, a hargrizimi szentély egykori fala – fotó: a szerző

Az ásatások tízezres város romjaira bukkantak itt, s egy csodálatos szentély maradványaira a bizánci templom kövei alá rejtve, amelyhez lépcsősor vezetett fel, akárcsak Jeruzsálemben. Van itt négyszáz holdas, egykor tízezer lakosú város, ami legalábbis vetekszik az ókori Jeruzsálemmel, s itt a világ alapköve, ahol hitük szerint a Jóisten megteremtette mindenségünket, majd Ábrahám kis híján feláldozta Izsákot, és még számos más csoda is történt. És az újabb rétegekben a minderre rátelepített bizánci óriástemplom, és mellette még Ganem sejk síremléke is. Mert ami egyszer szent hely volt, az szent is marad, legfeljebb másféle hitben másféle szentség.

Hargrizim szentélyébe vezető lépcső romjai – fotó: inature.info felvétele

Alattunk a völgyben Izrael földjének természetes fővárosa, Schem–Nablusz, ahol egykoron minden utak összefutottak keletről nyugatra és északról délre, s ahol a genetikusok szerint manapság a lakosság legalább fele iszlamizálódott egykori szamaritánus. Újabb bizonyíték rá, hogy a palesztinok valóban unokatestvéreink, akár abba is hagyhatnánk egymás öldöklését. A kurrens geopolitikai helyzet miatt csak felülről, egy kilátóból nézzük meg József sírját és az ős Schem, a lenti régészeti feltárások helyét. Vaksin hunyorgok, legközelebb távcsővel jövök, de persze az lenne az igazi, ha oda is ellátogathatnánk…

Jelenünk rátelepedik múltunkra, de nem adom fel. Ígérem, legalább ezekkel a turista hetiszakaszokkal, amennyire csak tehetem, átlépek ezeken a szűklátókörű határokon az 1967-es tűzszüneti vonalokon innen és túl, mert csakis ott, a komfortzónán túl, kezünkben a Bibliával találhatjuk meg önmagunkat, egykori és jelenlegi értékeinket.

Alant Schem–Nablusz az óváros ásatásaival – fotó: a szerző

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.