Baleset Ferihegyen: válságos állapotban van az izraeli sérült

Fotó: MTI

Élet és halál között van az az izraeli nő, aki péntek hajnalban megsérült a Liszt Ferenc repülőtéren.

Péntek kora reggel felfújható csúszdákon mentették az utasokat az egyik gépből Ferihegyen, miután a Smart Wings Budapestről Tel-Avivba induló járatán füst öntötte el az utasteret. Az utasok eredetileg az Israir péntek reggeli, Tel-Avivba tartó járatán utaztak volna, viszont a gép meghibásodott, és a Smart Wings adott cseregépet.

A kapitány azonnali kiürítést rendelt el. A füst nem a gépben keletkezett, hanem a repülő vontatását végző gép kezdett füstölni eddig ismeretlen okból, és ez áramlott a hajtómű által az fedélzetre is.

A kapitány felszólítására az összes utas egyszerre kezdett a vészkijárat felé rohanni. Állítólag még kisebb verekedés is kitört, hogy ki éri el elsőként a menekülést jelentő ajtót. Az utasok a nyíláson kilépve egy felfújt csúszdán lecsúszva tudtak földet érni, ekkor történt a tragédia.

A szerencsétlenül járt nő már a csúszda végén tartott, amikor valami megdobta a csúszdát, ő pedig fejjel a betonba csapódott.

Az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

A Magyar Nemzet információi szerint a Malév GH matuzsálemi korú vontató járművéből származó füst az éppen vontatott repülőgép már bekapcsolt hajtóművein – pontosabban az azon keresztül működő földi szellőztetőrendszeren – át pillanatok alatt az utastérbe jutott, ahol pánik alakult ki, emiatt pedig evakuálni kellett a gépet.

A Budapestről Tel-Avivba tartó utasok megpróbáltatásai egyébiránt nem péntek hajnalban, hanem már csütörtök este elkezdődtek. Eredetileg ugyanis nem a Travel Service – pontosabban a cég által üzemeltetett Smartwings légitársaság – gépére váltottak jegyet, hanem az izraeli Israir 6H716-os számú járatára. Az Israir repülőgépe azonban meghibásodott, cseregépet pedig a Smartwings biztosított, sok órányi várakozás után. Fontos információ, hogy a földi kiszolgálást ilyen esetben nem a repülőgépet biztosító légitársaság szerződött partnere végzi, hanem az a vállalkozás, amellyel a járatot eredetileg üzemeltető légitársaság leszerződött. Így történhetett, hogy a Smartwings gépét nem a szerződéses partnere, a Celebi, hanem a Malév GH szolgálta ki, írta a Magyar Nemzet.