Peszachi kavalkád a Bloomfield stadion mellett, immár hetedszer

Mint tudjuk, a hetes számnak különleges szerepe van a judaizmusban, ez a szám a Tanach szerint a teljességre utal. Idén sem fognak csalódni azok, akik április 2-3-án felkeresik a Tel -Aviv-Jaffo önkormányzat és a Yad2 által szervezett Yad2 Live programot. Naponta 11-17 óra között lesz itt minden, mint a búcsúban: zenés programok gyerekeknek és felnőtteknek, kézműves műhelyek és kirakodó vásár. A belépő ingyenes!

A Bloomfield stadion melleti Croningen parkban felállított Yad2 divat szekció asztalainál használt ruhák, cipők, divatkiegészítők, vintage ékszerek, esküvői ruhák, estélyi ruhák között válogathatnak az érdeklődők.

A Yad2 a Hopp! gyermekcsatornával közösen szervezett programjának keretében a kicsik otthonról hozott játékaikat cserélhetik el egymással. A gyerkőcöket zenés műsorok és művészeti sarok várja, ahol kedvükre alkothatnak.

A művészet iránt érdeklődő felnőttek sem maradnak program nélkül, a Yad2 külön szekciót hozott létre a kortárs vagy korábbi műalkotások számára, ahol számos különleges darab várja majd új gazdáját.

A részletes programért és a kiállítói helyekért ide érdemes kattintani!