A kormány vasárnap (március 25.) bejelentette, hogy megnyitja az állami archívumokat és elérhetővé teszi azokat a dokumentumokat, amelyek az észak-afrikai zsidók bevándorlásával és Izraelbe telepítésével foglalkoznak az államalapítás első éveiben. A döntés alapja egy, a televízióban közvetített dokumentumfilm sorozat, amely alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az újonnan érkezettek befogadása és letelepítése Izrael első éveiben rasszizmuson, megkülönböztetésen alapuló állami döntéseken alapult.

Az izraeli kormány jóváhagyta Benjámin Netanjahu miniszterelnök azon javaslatát, hogy nyilvános hozzáférést biztosítson a tömeges bevándorlást és a beilleszkedést dokumentáló archívumhoz. A határozat az izraeli országos levéltárra, a rendőrség levéltáraira és a cionista szervezetek levéltáraira vonatkozik, feltéve, hogy az információk közzététele nem ütközik nemzetbiztonsági érdekbe, illetve nem sérti a nyilvántartásban szereplő személyek magánéletét.

A határozatot egy dokumentumfilm, az ” Eredendő bűn/The ancestral sin” („Szallah, ez itt Izrael földje”) és az ennek kapcsán fellángolt közéleti vita előzte meg, amely az észak-afrikai zsidók, a filmben konkrétan a marokkói zsidók elleni megkülönböztető politikát mutatta be.

A rendező David Deri és két újságíró, Doron Glazer és Ruti Yivel filmje az 1950-es évek, az izraeli államalapítás első éveivel foglalkozik. Több száz, eddig a nyilvánosság előtt nem ismert jegyzőkönyv segítségével új fénybe helyezik azokat a folyamatokat, amelyek a perifériákon létrehozott, úgynevezett „induló városok” kiépítéséhez vezettek, és amelyek az izraeli társadalomban máig meglévő társadalmi, származáson alapuló különbségeknek a gyökerei voltak. A film – az alkotó családjának történetét követve – felfedi, hogyan küldték a fiatal állam vezetői, ellenkezésüket figyelmen kívül hagyva, a sivatagi településekre az új bevándorlókat, milyen beolajozott mechanizmusokat használtak megtévesztésükre, és miként akadályozták meg őket abban, hogy az ország központjában telepedjenek le. Az is kiderül a filmből, hogy az Izraelbe érkező népcsoportok az ország területén történő letelepítéséről, oktatási rendszerük felállításáról, és foglalkoztatásukról hozott döntéseiket – amelyek máig meghatározzák Izrael demográfiai felépítését – egyértelműen rasszista szempontok befolyásolták.

„Az Eredendő Bűn című film nyomán utasítottam a kabinet titkárát, hogy ellenőrizze a kérdést a nemzetközi cionista szervezetnél. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy a dokumentumok nyilvánosak, a valóságban nem hozzáférhetőek. Ezért úgy döntöttem, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek ezek az iratok Izraelben és a világon. Ahogy a jemeni gyerekek sorsának kiderítésével kapcsolatban is intézkedtünk, így teszünk ebben az esetben is.” – mondta Netanjahu.

Az elmúlt hónapban a Knesszet egy olyan jogszabályt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy azok a – többségükben jemeni származású – családok, akik máig tisztázatlan körülmények között veszítették el gyermekeiket, bírósághoz fordulhassanak a sírok exhumálása és genetikai vizsgálatok elvégzése céljából. Ezek a családok azt állítják, hogy az újszülötteket tudtuk nélkül állami gondozásba vették és örökbe adták az akkor izraeli hatóságok, nekik pedig azt mondták, a csecsemők meghaltak.

A marokkói zsidók izraeli bevándorlása az 1950-es évek elején legálisan, majd Marokkó függetlensége után mentőakciók keretében történt. Közel negyedmillió ember érkezett ezekben az években Izraelbe Marokkóból, ők teszik ki az arab országokból bevándorlók legnagyobb csoportját Izraelben. Az észak-afrikai zsidók a mai izraeli zsidó lakosság nagyjából felét teszik ki.

A megkülönböztetésen alapuló befogadás és annak következményei a mizrahi lakosságra nem új téma Izraelben, a film azonban a megszokott, és sokszor értelmetlen panaszkodásként, utólagos siránkozásként minősített problémafelvetésen túl azt a szomorú tényt mutatja be egyértelműen és hivatalos dokumentumokkal illusztrálva, hogy az izraeli állami tisztségviselők és szervezetek által hozott döntések és intézkedések nagy része rasszista megfontoláson alapult, ezeknek a következményeit pedig ma ki kell javítani, aktív döntésekkel felszámolni.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.