Izrael: jogos volt a nyugati légitámadás Szíriában

Francia vadászgép Szíria támadására indul - fotó: képernyőkép / Francia Elnöki Hivatal

Izrael szerint jogosak voltak a hajnali amerikai-brit-francia rakétacsapások a szíriai rezsim ellen annak „gyilkos akciói” miatt. Erről egy olyan izraeli tisztségviselő beszélt szombaton az AFP hírügynökségnek, aki kérte neve elhallgatását.

Ráadásul Szíria területéről Irán is indít támadásokat, és ezáltal Szíriát teszi ki veszélynek – tette hozzá az illető.

Joáv Galant építésügyi miniszter, aki tagja az izraeli biztonsági kabinetnek, a Twitteren azt írta: a Szíria elleni támadás „fontos üzenet a Szíria, Irán és a Hezbollah (libanoni síita szervezet) alkotta gonosz szövetségnek”.

A közszolgálati rádió szerint a nyugatiak a támadás előtt értesítették róla Izraelt.

Hétfőn légitámadás érte egy szíriai támaszpontot, és a támadásban meghalt 14 katona, köztük hét iráni. Szíria, Irán és Oroszország szerint a támadást két izraeli harci gép hajtotta végre libanoni légtérből. Izrael nem ismerte el, de nem is tagadta, hogy ő tette.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI