Románia áthelyezi Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét

Románia nagykövetsége Izraelben - fotó: Román Nagykövetség

Románia áthelyezi Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét, az eljárás megkezdéséről a bukaresti kormány memorandumot fogadott el – közölte csütörtökön Liviu Dragnea házelnök, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A pártelnök az Antena 3 hírtelevízió műsorában erősítette meg az erről szóló, előző nap kiszivárgott sajtóértesülést. Dragnea – Viorica Dancila kormányfőt is megelőzve – a román vezetők közül elsőként beszélt eldöntött tényként arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját.

“Ennek a gesztusnak óriási szimbolikus jelentősége van, elsősorban egy világszerte hallatlanul nagy befolyással rendelkező állam, Izrael számára, amellyel nagyon sok éve speciális kapcsolataink vannak, és ahol több mint félmillió román él, és nagy jelentősége van az amerikai kormány számára is” – vélekedett a PSD elnöke.

A Mediafax hírügynökség megjegyezte: a kormányszóvivő előző nap még nem volt hajlandó megerősíteni, hogy a témáról szó esett volna a kormányülésen. Az értesülést elsőként megszerző G4media.ro hírportál szerdán azt írta: a bukaresti kormány döntése Dancila közelgő izraeli látogatásával állhat összefüggésben.

Az izraeli román nagykövetség áthelyezésének szándékáról csütörtökön délután az Adevarul is beszámolt, de a liberális lap úgy értesült: Teodor Melescanu külügyminiszter ellenezi a lépést. A román diplomácia vezetője mindenesetre nem volt jelen a szerdai kormányülésen, ugyanis Líbiában tárgyalt.

A román állam külkapcsolataiban ugyancsak meghatározó szerepet játszó, Romániát alkotmányos szerepe szerint nemzetközi szinten képviselő jobboldali Klaus Iohannis államfő januárban egy Benjámin Netanjahuval folytatott telefonbeszélgetésen még azt mondta: Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státuszát illetően is eredményre vezetnének.

Az izraeli miniszterelnök akkor köszönetet mondott Romániának azért, hogy (öt másik európai uniós országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan) tartózkodott azon a decemberi szavazáson, amelyen az ENSZ Közgyűlése elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

Az Egyesült Államok egyik fő kelet-európai szövetségesének számító Románia az elmúlt évtizedekben igyekezett jó kapcsolatokat ápolni mind Izraellel, mind a Palesztin Hatósággal. Románia a volt kommunista államok közül az egyedüli volt, amely Izraellel sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat az 1967-es hétnapos háború után.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI