A németek is vizsgálják az Izrael által megszerzett anyagokat az iráni atomról

Német zászló a Reichstagon
Fotó: Pixabay

Részletesen elemezni és értékelni kell Izrael információit az iráni atomprogramról – reagált a német kormány kedden Netanjahu bejelentésére, miszerint bizonyítható, hogy a teheráni vezetés nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott.

A német kormány egy szóvivője hírportálokon idézett állásfoglalásában kiemelte: a nemzetközi közösség kezdettől kételkedett abban, hogy Irán kizárólag békés céllal indította nukleáris fejlesztési programját. Éppen ezért kellett nemzetközi megállapodást kötni a programról. A 2015-ös egyezménnyel egy “példátlanul mélyreható és erőteljes” ellenőrzési rendszert hoztak létre, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) működtet.

Ez a független ellenőrző rendszer továbbra is elengedhetetlen az egyezmény végrehajtásához, az Iránra kivetett korlátozások betartatásához és annak biztosításához, hogy az iszlám köztársaság békés célokra használja a nukleáris energiát – húzta alá a szóvivő.

Benjamin Netanjahu hétfőn bejelentette, hogy Izrael birtokába jutott egy úgynevezett titkos iráni atomarchívum, amelynek alapján bizonyítható, hogy Teherán hazudott, mert az Amad elnevezésű nukleáris fejlesztési program projekt keretében nukleáris bombát próbált előállítani.

A több mint egy évtizeden keresztül folytatott tárgyalások révén kötött megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Az Irán által vállalt kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja az iszlám köztársaság ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, aminek révén az ország visszatérhet a világgazdaság szereplői közé. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország), Németország és az EU kötötte meg Iránnal.

Donald Trump amerikai elnök 2017-es hivatalba lépése óta számos alkalommal bírálta az egyezményt, és május 12-én dönt arról, hogy felmondja-e országa nevében. Egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy tárgyalásokat kezdjenek egy új megállapodásról, amely felváltaná a 2015-ös egyezményt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI