Tel Aviv nagyon tud ünnepelni. Már órákkal a befutó előtt tömeg várta a bringásokat. Kivetítőkön követték a futamot. Rögtön a start után – ahogy lenni szokott- egy szökevény csoport elszakadt a mezőnytől. Doboghattak az izraeli szívek mert az élen tekerők között ott voltak az Israel Cycling Academy versenyzői – Guy Niv és Guy Segev – is. Zichron Jakovban viszont, egy negyedik kategóriás emelkedő végén már a hegyi pontokért küzdők vezették a mezőnyt. Ceasareaban pedig a sprinthajrában eldőlt a Rózsaszín Trikó sorsa is. Rohan Denis, aki Jeruzsálemben összeszedett komoly két másodperc hátrányt most a hajráért járó 3 másodperc jóváírással átvette Tom Dumoulintól a vezetést. Előnye most 1 mp.! Tomot könnyű volt a befutó utáni csődületben megtalálni. Mellette volt legmagasabb az egy főre jutó újságírók-fotósok száma.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/dumoulin-mosolyog.jpg?resize=696%2C519&ssl=1)
Mosolya elárulta, a tragikomikus másodperc csata még nem ért véget… Vasárnap a Negevben ketyeg majd az óra. Mindenesetre Tel-Avivban Rohan Denis (BMC) pezsgőzhetett rózsaszínben.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/Rohan-Dennis.jpg?resize=679%2C1024&ssl=1)
A szakaszgyőzelemért – ahogy várható volt – a sprinterek meccseltek a tel-avivi parton.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/c%C3%A9legyenes-1024x543.jpg?resize=696%2C369&ssl=1)
Olasz házi döntő volt. Elia Viviani felvezető csapattárs nélkül érkezett az utolsó kilométerhez. A fiatal trónkövetelő – Marecko Jacub – szélárnyékából lőtt ki az utolsó 500-on, besöpörve így a szakaszgyőzelmet.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/viviani.jpg?resize=696%2C448&ssl=1)
Az országúti kerékpár ezekben a napokban a kosárlabda és judo népszerűségével vetekszik Izraelben. Van kinek drukkolni! Az eritreai menekültjeink (bocsánat: befogadottjaink) például Nathael Berhanenek, a Dimension Data kerekesének szurkolnak.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/eritreai-sr%C3%A1c-683x1024.jpg?resize=683%2C1024&ssl=1)
Az Israel Cycling Academy versenyzőit pedig sztároknak járó érdeklődés kíséri, és az ICA standjáról fogytak legjobban az ajándéktárgyak.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/ICA-Sag%C3%ADv-1024x749.jpg?resize=696%2C509&ssl=1)
A mieink egy világversenyen, a világverseny nálunk! Kell ennél jobb reklám egy sportágnak?
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/szurkol%C3%B3k-1024x683.jpg?resize=696%2C464&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/sillo-sandor-izraelinfo.png?resize=100%2C100&ssl=1)
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…