Előző hetiszakaszunkban még örvendeztünk és ünnepeltünk, hogy a római pogány, aztán meg a bizánci keresztény elnyomás dacára milyen sok szép zsinagóga épült a Golánon. De sajnos gyorsan kiderült, hogy korai volt az örömünk, mert jöttek a muzulmán hódítók az ő vérzivataros törtetésükkel, és – szegény embert még az ág is húzza – földrengések is alaposan betettek azoknak a középkori zsidóknak, akik megpróbálták kihúzni őseik földjén.
Aztán hosszú, szomorú szünet keletkezett a zsidók jelenlétében a Golánon (is), amikor muzulmánok lakták némi keresztény, és itt-ott megtelepedett cserkesz és drúz kisebbséggel a vidéket.
De a huszadik század jelentős változást hozott, amikor a török birodalom felosztásánál szóba került a Golán-fennsík sorsa is. Periférikus határvidék volt mindig is, tehát ide-oda vándorolt. Az 1916-os Sykes-Picot egyezményben, ahol Franciaország és az Egyesült Királyság osztozkodtak a Közel-Keleten, először Palesztinához és a brit mandátumhoz dobták, majd 1922-ben, amikor a Népszövetség elé vitték elfogadtatni a megállapodást, hipp-hopp a Jordán-völgy északi részére cserélték, s végül a franciáké, vagyis a későbbi Szíriáé lett.
Igen ám, de a közben a korai cionisták már elkezdtek visszatelepülni és visszatelepíteni zsidókat ide is. Történt ugyanis, hogy 1895-ben Baron Edmonde de Rothschild megvett egy jó nagy földet, százhúszezer holdat egy bizonyos Ahmed Pasától, hogy odatelepítse szegény és pogromok üldözte kelet-európai sorstársait, ahogy Zichron Jakovban is tette, hiszen a Bibliában ez a föld is része volt az őshazának.
A múlt század fordulóján öt kis zsidó közösség próbált megtelepedni ezen a vidéken, míg arab szomszédaik el nem űzték őket. 1934-ben, a báró halálakor 80 ezer hold az egyik Rothschild cég, a PICA (palesztin zsidó letelepítési egyesület) birtokában volt. Ezt aztán 1929-ben, a francia mandátum idején a PICA nevén nyilvántartásba is vették, majd a szíriai kormány az 1940-es években megpróbálta elkonfiskálni, de nem sikerült. 1957-ben Rothschild báró fia, James de Rothschild báró (1878–1957) élete egyik utolsó tetteként ráhagyományozta a zsidó nemzeti alapra (Keren Kayemet), és onnan Izrael Állami Földhivatalára. A papírok az ügyletekről ma is az izraeli külügyminisztériumban vannak, de pechünkre ez a rész richtig a Golán másik felén, az 1967-es és ‘73-as tűzszüneti vonalak szír oldalán található.
Egy másik modern Golános kísérlet Cfátról indult, ahol néhány zsidó család összeállt, és már az 1880-as évek végén vett egy darabka földet a fennsíkon közel a Kinnerethez, és falujukat elnevezték előbb Bet Jehudának, majd Bnei Jehudának. Őket Laurence Oliphant emberbarát segítette, ők tovább bírták, de csak 1920-ig, akkor arab zavargók elüldözték őket is. De ha már rajtunk a bakancs, tehetünk egy jó kis kirándulást egykori házaik romjaihoz. A 789-es útról van egy elágazás a földek felé, a végén egy parkoló és egy kilátó, onnan indul az ösvény Bnei Jehuda alias Bir e-Shukumba.
Számunkra pár évtized múlva, a hatnapos háború táján lett ismét lakható ez a vidék. A negyedik napon úgy tűnt, hogy a Földközi-tengernél véget érnek a csaták, de a világraszóló siker nyomán a Hula-völgyben és a Kinneret keleti oldalán lévő kibucok, sőt még a Háárec című újság is a Golán elfoglalását sürgette. Az Árec ezt írta: „Eljött az idő, hogy kiegyenlítsük a számlát azokkal, akik ezt az egészet elkezdték. Hogy bevégezzük a munkát.” Lásd tessenek azonnal elfoglalni a Golánt. A parancsnokság Tel-Avivban még egy kicsit vacillált, de végülis készen voltak a haditervek, miért is ne, végül az ötödik napon megindultak az izraeli katonák, és két nap alatt ezt is bevették. Ha egyszer egy üzlet beindul…
Kirándulásunk következő állomásán felbaktatunk tehát Tel Faher kilátójára és megértjük: innen, ezektől a szíriai lőállásoktól a szírek mindent láttak! Ahogy a szorgos kis kibucnyikok lenn a völgyben túrják a földet, ahogy esténként évekig eleve a földbe ásott betonbunkerekben fektetik le gyermekeiket, mert nem akarják felkelteni őket a szokásos éjjeli lövöldözések miatt. Merthogy a Golánról ‘48-tól ‘67-ig olykor lőtték az alattuk lévő civil izraeli falvakat. Hol valami vélt vagy valós katonai tett megbosszulására, hol csak úgy.
Tel Faher története egyszerre hősies, rettenetes és szomorú, különösen nekünk. A Goláni dandár 12-es egységét ugyanis az 1934-ben Nyíracsádon született Mose Klein vezette, aki harminckét katonatársával együtt életét adta a június 9-én itt folytatott csatában a Golánért és Izraelért, s leginkább azért, hogy a völgyben élők békében művelhessék ezentúl földjeiket. A Tel Faher-i vérfürdő, az őrállás súlyos áron történt elfoglalása után a szír csapatok gyakorlatilag szinte harcok nélkül hagyták el a fennsíkot.
De vissza a kocsiba, s meg se álljunk Bental hegyén a kilátóig, ahol betolhatunk egy kávét a frissesség végett a Coffee Ananban (nem ám a volt ENSZ főtitkár, hanem Felhő kávézó héberül!). Ha lenézünk, akkor itt a változatosság kedvéért az 1973-as jom kipuri háború egyik legvéresebb helyszínét láthatjuk, ahol Avigdor Kahalani néhány társával és néhány tankkal megállította a szírek ötszáz tankkal támadó áradatát.
A dombtetőn ma is ENSZ katonák távcsövezik a térséget, nehogy valamelyik fél megszegje a tűzszünetet. Az utóbbi években néhány ENSZ katona megölése és elrablása óta csakis az izraeli oldalról nézegetik ezt a vidéket, korábban a határ mindkét oldalán volt egy egységük.
És ha mi is belenézünk egy távcsőbe, akkor különösen, de akár szabad szemmel is különös épületet láthatunk meg a határon. Nosza be a kocsiba, pár perc, és már ott is vagyunk.
Ha éppen nem lövöldöznek a túloldalon a mindenféle kormányhű és kormányellenes csapatok, és szabadon turistáskodhatunk, akkor odamehetünk, sőt be is merészkedhetünk. Ez itt a volt katonai kormányzósági épület meglehetősen szétlőtt állapotban a régi Kunetrától pár kilométerre. Mert Kunetra az a szír határváros, amit 1974-ben szétlőttek, majd a szírek pár kilométerrel keletebbre költöztettek, és újjáépítettek, s a régi csak egy romhalmaz. És az emeleten az utolsó szoba Eli Cohen emlékét őrzi, még tábla is van róla a falon, ugyanis a Golánon gyakran utazgató izraeli szuperkém itt pecsételtetett, hogy beengedjék a fennsíkra.
Ahol Eli Cohen a legenda szerint azt tanácsolta a szír hadvezetésnek, hogy ültessenek kellemes árnyat adó fákat a katonai állásokhoz, ne szenvedjenek annyit azok a szegény katonák a hőségtől. A szírek meg itták és megfogadták a legfelsőbb körökben forgolódó bölcs üzletember szavait. És állítólag az izraeli légierő az árnyat adó fák segítségével pillanatok alatt megtalálhatta és szétlőhette ezeket a katonai állásokat. Az épület gőzerővel enyészik, de én imádom az idő vasfogát, úgyhogy alig akartam elhagyni ezt a csodálatos helyet.
Persze 1973-ban nem ért véget a Golán története: azóta rengeteg kibuc és mosáv, sőt a Kacrin nevű városka is fölépült errefelé. Kiváló alkalom lehet az ismerkedésre, ha a közelgő gyümölcsszezonra alma, eper és más gyümölcsök szedd magad akcióira látogatunk el erre a meseszerű, ezerszínű vidékre.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
