Az izraeli rendőrség kedden megkezdte 15 illegálisan épített ingatlan kiürítését Ciszjordánia déli részén.
Mintegy 200 fiatal telepes barikádozta el magát az evakuálásra váró utolsó épületben, egyesek kövekkel és palackokkal dobálták a rendőrséget. Egészségügyi források szerint a rendvédelmi szervek nyolc tagja megsérült a tülekedésben, több tüntetőt előállítottak.
A 15-ből 14 épületet viszonylag békés körülmények között sikerült kiüríteni, a rendőrség legfeljebb passzív ellenállásba ütközött. A biztonsági erők mintegy 2500 tagját mozgósították a rend fenntartásához – írja a The Times of Israel.
Izrael legfelsőbb bírósága még 2016 szeptemberében döntött arról, hogy le kell rombolni a Jeruzsálemtől délre található Netiv Haavót telepen lévő 17 épületet, mert azokat részben vagy egészben palesztin magánkézben lévő területeken húzták fel. Két épületet tavaly már lebontottak. A településen mintegy 20 olyan ház marad, amelyet nem érint a bírósági döntés, ezek státusát vélhetően törvényesítik majd.
Az izraeli parlament tavaly februárban elfogadott egy törvényt, amely visszamenőleges hatállyal legalizálja a palesztin területeken felépített telepeket a tulajdonosok kártalanítása fejében.
A terjeszkedő zsidó telepespolitikának köszönhetően mára 600 ezer izraeli él Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. A telepek létrehozását a nemzetközi jog törvényellenesnek ítéli, Izrael azonban ezt vitatja.