Mától kezdve egy hónapig lesz min vitatkozni. Az első körben összeütköznek majd a labdarúgás szerelmeseivel azok, akik nem értik, mit lehet órákig nézni azon, hogy 22 ember rohangál a füvön egy labdáért. Ennek a seregnek az ideológiai tüzérsége beveti majd a nehézfegyvereit is: – Ez csak üzlet, semmi köze a sporthoz.
Itt tehát mindjárt kettészakadunk. A maradék szakadárjai azonnal támadásba lendülnek majd: – Csak a klub-foci a foci. – A sztárok a nemzeti csapatokban csak vánszorognak, mert nincsenek megfizetve. – De ez nem a pénzről szól, hanem a országok dicsőségéről.
Na, itt a végletekig elmennek majd a bozótharcokban a felek. Negyedek. Nyolcadok. Végül mindenki mindenki ellen. Egészen addig, míg az egyik meccsben nem történik valami vitatható. (Minden meccs minden pillanata vitatható! Hogyhogy nem? – De! – Nem! – Na ugye!) Szóval annál az ordító igazságtalanságnál megint összeállnak majd a frontok: – 11-es volt! – Nem volt semmi! – Sárgát kellett volna kapnia! – Kiállítás! – Műesés! Ennek megint lesz egy kis nemzetkarakterológiai mellékíze, és ezeken a mellékvágányokon partizánkodunk tovább.
De addig se politizálunk majd!
Aztán jöhet újra a masírozás: bal! jobb! bal! jobb! A nemzet-árulózó posztok szerzőinek visszaposztolók lenemzetárulózása, a nemzetárulózást maguknak kikérő posztok szerzőit lenemzetárulózó vidám viadal. Bal-jobb! Adok-kapok!
Ezért van a foci! A harcok (többnyire) vértelenné háziasított változata. Most gyertek ki a zöld gyepre vívni. Kis képzavarral: a focilabda is van olyan jó bokszzsák, mint a politika. És ehhez is mindenki ért. És ettől sem változik semmi. Csak ütni kell, nem gondolkodni. Adjatok bele mindent, és egy hónap múlva találkozunk a régi frontokon.
Ha még nem unjátok.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
