Orbi-bi

Orbán látogatása Netanjahunál. Nem bírom szó nélkül hagyni. Most itt van, és én nem leszek azok közt az izraeliek közt, akik kötelességüknek érzik hangjukat felemelni, és tüntetni ezen állami szintű látogatás ellen. Pedig mennék én is, de a mindennapi megélhetés előteremtése okán nem tehetem meg, hogy kihagyjak akár egy munkanapot. 

Anno egyszerre indultunk, voltunk gyerekek. Baráti köreink, ha távolról is, de összeértek évfolyamtársak, barátok, ismerősök ismerőseinek során át. “Ő is a mi kutyánk kölyke”, hogy egy múltheti orbanizmussal éljek.

Csak amíg én a hosszú évek alatt senkivel meg nem alkudva, elveim mentén, vigyázva mindig lelkiismeretem tisztaságára egy no name izraeli festővé lettem, addig ő diktatúrát épített. Jó, nem totalitáriusat, csak egy ilyen egyszerűt, egy ilyen – illiberálisat. Nem egy olyan senkinek semmit sem szabadot, hanem csak egy kicsit nem szabadot, addig a határig, amíg garantált számára a forever hatalom, de az bármi áron.

Nem gondolom, hogy Orbán rasszista, de ez nem menti, sőt, még inkább súlyosbítja felelősségét. A “nagy elődök” bizony még hitték maguk is, amit mondtak. Ő még ebben sem egyenes.

A hatalmat csak úgy tudja megtartani, ha kimondja az emberek helyett, amit azok hallani akarnak. Felszabadítja gátlásaikat, legalizálja legsötétebb indulataikat. Nevet ad a félelmeknek, helyet a gyűlöletnek.

Így történhetett meg az elmúlt hetekben Magyarországon, hogy egy “rendes falu” “rendes polgármestere” visszakozni volt kénytelen, és végül törölte a falu Facebook oldaláról azt az emberi méltóságot súlyosan sértő, rasszista kijelentést, amit pedig a kormány legutóbb hozott törvényének szellemében fogalmazott meg. 

Ezt a filmet nem nézem tovább – fogadkoztam az utóbbi, reményt vesztett, szemfényvesztő választások után, és majd akkor kapcsolok vissza, ha végre megjelenik a színen az az új szereplő, aki leváltja Orbánt.

De ma újra itt van, világom cseppet sem eseménytelen tengerén. Idetolakodott kiürült mosolyával. Itt pózol a képernyőn, a nekem legkedvesebb izraeli tv-adóm híreiben, igaz annak csak a legvégén, két szocsi delfint beelőzve.

Sajnos Netanjahu sem egy elvhű politikus. Eltűntek az erkölcsi aggályok. Tavaly sem okozott számára problémát a világháború utáni legkomolyabb rasszista kampányt levezénylő magyar kormányzat meglátogatása, és idén állami szintű találkozón fogadnia az azóta törvényszintre emelt rasszizmust, a “Soros terv” elleni törvényt éppen hogy csak megszavazó magyar kormány tagjait. Kéz kezet mos. Netanjahu is épp túl van egy hasonszőrű, antidemokratikus, nacionalista törvényen. Ma reggelre megszavazta a Kneszet a “Nemzeti törvényt”, mely lehetővé teszi etnikailag, vallásilag, stb. homogén települések alapítását Izraelben, súlyosan sértve ezzel a demokratikus alapjogokat.

Egyetlen reményem, hogy itt Netanjahunak még nem sikerült ennyire beágyaznia magát a hatalomba. Még Mandelblit sem hozza a várt teljesítményt, ahogyan Polt Magyarországon, és nem képes elsikálni az államfő szennyes ügyeit. Netanjahu menni fog, és az új vezetés eltörli majd az antidemokratikus intézkedéseket.

Azon filózok ma reggeli teendőim közt, hogy vajon mikor, és hogy bukik meg Orbán?

Próbálom a ködön túli jövőt meglátni, és igyekezetemben csupán a párhuzamokig jutok. Horthy, Franco és a többiek bizony sokáig húzták, de sosem sikerült saját hatalmukat egy emberöltőnél, saját fizikai jelenlétük határán túl kitoldaniuk. A diktátor személyes “varázsának” letűntével a diktatúra is széthullt.

“Összenő ami összetartozik” mondhatnánk ismét Orbánt idézve. Egymást érik a baráti találkozók. Netanjahu, Orbán, Putyin, Erdogan, mind olyan politikai vezetők, kik foggal és körömmel ragaszkodnak hatalmukhoz és egy csöppet sem hisznek a demokratikus értékekben.

Putyin és Erdogan szintén évtizedek óta kimozdíthatatlan. Nyilván ezzel számolnak az Unióban is. Kivárnak. Kivárunk, nincs más választásunk. A végén Orbán is menni fog. Sikerült beírnia magát, kitörölhetetlenül, Magyarország történelmének fekete lapjaira. Majd ezeket a lapokat is szétfújja egyszer a szél.

Nagyon nem lennék Orbán helyében. Valóban sajnálom, és ez nem lesajnálás. Sajnálom benne, mint minden élőben, az elveszett szándékot. Az elveszett szándékot a jóra, mely a gyermek Orbánt is biztosan jellemezte valaha.

Festőművész