Izraeli Jazzkalandok II.

Shay Hazan Quintet & Michaël Attias

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

Nem szeretnék itt az érték és elfogyasztott mennyiség viszonyáról értekezni. Maradjunk inkább annyiban, hogy nem az a legjobb, amit a legtöbben szeretnek. Sőt.

Ha szubjektív irányt vesz az írásom, villámgyorsan elveszítek egy csomó olvasót. Tovább ronthatom az arányt, ha a jazzről írok, és még tovább, ha arról az ágáról, ami érzéki élménnyé tudja varázsolni a szabadság és a rend viszonyát.

Hányan maradtunk?

Nektek, barátaim, most elmesélem, mit hallottam. Azért, hogy máskor ne maradjatok otthon. (Persze nincs “máskor”, az egy másik koncert.) Én előre szóltam!

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

Shay Hazan Quintetje rögtön az első számnál odacsapott a lovak közé. Öt érett muzsikus támadt ránk személyiségük minden erejével. A dinamika, a tempó, az energiáik nem engedtek kívül maradni. A Levontin 7 közönségét azonnal elkapta ez a turbolencia.

Van ennél feljebb?

A második darabon okosan leszálltak az infarktus-irányról. Érzékeny érintésekből líra épült. Abraham Tal különleges játéktechnikákkal megszólaltatott trombitájának hála, radikális, kemény líra, cáfolataként annak a tévedésnek, hogy az avantgarde csak pusztítás. Ölelés volt. Ha van női princípium a zenében, az akkor megszólalt.

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

Aztán feljött a színpadra a vendég: Michaël Attias altszaxofonos New Yorkból, és vele egy új szín került a palettára. Az egymást keresgélő hangszerek futamai után egyszercsak nekiindultak, újra magukkal rántva minket a vágtába. Tökéletesen épült a quintet Attias szólója köré. A következő közös számban Shay Hazan a bőgőt sintirre cserélte.

Fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

Ez a marokkói pengetős hangszer egy teljesen új irányt hozott. Haim Peskoff dobos kelet ritmusai készítették elő az Attias szólóját, aztán Eyal Netzer tenorszaxofonja is beszált. A népzenékből áradó archaikus tisztaság, a modern jazz formáival békében. A tökéletesen szerkesztett koncert tetőpontja volt ez. Ritkán hallható boldog örömzene! Még egy húzós darabot játszottak a vendég nélkül, aztán…

Régen éreztem már koncert után ezt a forró űrt: vége. A ráadás mindig olyan, mint egy pályaudvari búcsú: még itt van, de már vágtat kifelé, az, amit átéltünk.

Hát ennyi maradt belőle. Csak az a pillanat tud eltűnni, ami létezett.

Izraeli Jazzkalandok – I.

Szinház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 38 év színház, 30 év film és televízió, 1 év újságírás, 13 év tanítás, 2 éve élek Izraelben …mégsem vagyok 100 éves!