Régi divat új köntösben az Izrael Múzeumban

A jeruzsálemi Izrael Múzeum termeit járva bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen felpróbálta volna a kiállított ékszereket. Érdekelt, vajon hogy állna rajtam a császárnői diadém, esetleg egy gyönyörű palást.

Ha erre nem is nyílik lehetőségem a közeljövőben, azt azért mindenképpen kipróbálom majd, hogyan mutatnék a múzeum legújabb divattörténeti kiállításán látható kollekciókban, legalábbis virtuálisan.

Zeekit

A 2019. április végéig nyitva tartó tárlaton az utóbbi 100 év izraeli divatjának ikonikus darabjait csodálhatják meg a látogatók. Sőt a bátrak virtuálisan fel is próbálhatják a darabokat. Ehhez mindössze le kell tölteniük a Zeekit nevű izraeli applikációt, készíteniük egy egész alakos fotót a kiállítás bejáratánál, majd telefonjuk segítségével digitálisan beolvasni a tárlat különböző ruháinak kódjait. S voalá, az egykori ruhák máris mintha rajtunk feszülnének, lehet dicsekedni a korhű fotókkal, gyűjthetjük a facebookon a lájkokat.

A divatot nem bábukon, hanem élő embereken lehet a leginkább bemutatni – mondta Noga Eliash-Zalmanovich, a kiállítás egyik kurátora -, ezért is volt olyan vonzó számunkra az együttműködés a Zeekit-tel. Segítségükkel élőbbé tudtuk tenni ezt az érdekes divattörténeti összeállítást.

A 2013-ban alapított Zeekit neve ismerősen csenghet az online ruhát vásárlók körében. Aki letölti a cég applikációját az olyan cégek ruháit próbálhatja magára és rendelheti meg a segítségével mint az Amazon vagy az H&M.

A cég egyik alapítója Nir Appleboim a hadseregben térképészeti szoftverekkel foglalkozott, az ott szerzett tapasztalatokból született a Zeekit, melyet társaival Jael Vizellel és Alon Kristallal töretlen sikerrel menedzselnek immár ötödik éve.

A domborzati viszonyokhoz hasonlóan feltérképezzük az emberi testet és az így kapott algoritmus segítségével a potenciális vásárlók virtuálisan felpróbálják a megvásárolni kívánt ruhákat, megnézhetik, hogy melyik fazon vagy szín áll nekik a legjobban. Ez a szoftver forradalmasíthatja az online vásárlást, használatával csökkenhet a csalódott vásárlók, a visszaküldött termékek száma – állítja Jael Vizel, a Zeekit egyik alapítója.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.