Akkor mától kettőért retteghetek. A Második ráadásul karakalba ment, fiúkkal közös harci alakulatba. Mindig is világos volt, hogy amazonnak született, tudnám honnan örökölte. Ja, tudom.
Már rutinos versenyzőként shoppingoltunk napok óta, az elsőnél már megtanultuk, és idén is a mini mouse pizsama a menő a katonalányoknál. Egy csomó fölösleges dolgot szerencsére már megúsztunk, tavaly bevonult testvére megmondta, mit nem fog sohase használni a megkapott listából, azokat meg se vettük.
Aztán ez a nap is eljött. Hatalmas tömeg a bevonulókat fogadó laktanyánál, ismerős arcok az évfolyamból, persze megint kikísért minket a kutya is, de sikerült vizet szerezni neki.
Népünnepély ez a javából, az izraeliség népünnepélye, nincs itt jobb és baloldali, centrum sincs, vannak mindenféle kipák is a fejeken, meg kopasz kipátlan apukák is bőven, itt aztán tudjuk: együvé tartozunk, ahogy sorra szállnak fel gyerekeink a buszokra.
Az anyukák egyformán fordulnak el, miután a gyereknek tapsolnak, kurjongatnak, újra elmagyarázzák, hogy melyik csomagban a szendvics, és csak mosolyognak teli szájjal. És a kifelé vezető kapunál folyik a könnyük. Nekem is.
Az előző bevonulásról:
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
