Lesz Eurovízió Izraelben

Kedd délután megoldódott a finanszírozási problémák miatt veszélybe került 2019-es izraeli rendezés. Korábban a kormány és a közmédia egymásra mutogatott az Eurovízió dalverseny várható költségei miatt.

„A tel-avivi városháza kész csatlakozni a nemzeti erőfeszítéshez, és magára vállalja a verseny helyszínének biztosítását, a rendezvény legfőbb költségét” – írta Facebook-oldalán hétfőn Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere.

Huldai utalt az utóbbi napok széles nyilvánosság előtt zajló vitájára, ugyanis a miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminisztérium bejelentette, hogy nem hajlandók finanszírozni a verseny megrendezését, miután a dalfesztiválért felelős közmédia is közölte, hogy költségvetéséből képtelen fedezni a rendezvényt. A nemzetközi verseny rendezési költségei a becslések szerint a százötvenhét millió sékelt (12 milliárd forint) is elérhetik.

Ron Huldai októberben indul Tel-Aviv irányításáért a helyhatósági választásokon, már ötödik alkalommal, és ajánlata tovább növeli népszerűségét, noha a közvélemény-kutatások szerint újraválasztása szinte biztosra vehető.

Neta Barzilai májusi eurovíziós győzelmével Izrael megszerezte a 2019-es dalverseny rendezésének jogát, de azóta többször megkérdőjeleződött az ország házigazdaszerepe.

Először az izraeli kormány egyik tagja, Miri Regev kulturális miniszter ragaszkodott hozzá, hogy a versenyt Jeruzsálemben, a fővárosban kell megtartani. A nemzetközi közösségnek csak csekély része ismeri el Jeruzsálem fővárosi címét, ezért a szervezők kilátásba helyeztek egy másik rendező országot. Ezek után Benjámin Netanjahu miniszterelnök kihagyta Regevet az Eurovízióról tárgyaló bizottságból.

Jeruzsálem mellett több más izraeli város is elvállalta a rendezvény megtartását, a szabályok szerint majd a nemzetközi rendezőség választ közülük.

A következő válságot az okozta, hogy a Tagid nevű izraeli közmédiaszervezet az éves költségvetésén felül további forrásokat követelt, azt állítva, hogy a pénzügyi segítség nélkül képtelen kifizetni az eseményt. Ezt Mose Kahlon pénzügyminiszter elutasította, mert szerinte az intézmény képes kigazdálkodni a hozzá eljuttatott éves keretből a nemzetközi verseny költségeit.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.