Augusztus második hetében az oroszországi Minszkben zajlott a ritmikus gimnasztika világkupa, ahol a 19 éves izraeli versenyző Linoy Ashram 77,80 pontos eredményével összetettben aranyérmet szerzett és 20,65 pontos buzogány gyakorlatával megdöntötte az eddigi rekorder, az orosz Dina Averina 20,05 pontos világcsúcsát is.
Az Izraeli Olimpiai Bizottság információi szerint Ashram az első versenyző a világkupa sorozat történetében, aki egy szezon alatt két aranyérmet is szerzett, Linoy ugyanis májusban a spanyolországi versenyen is kiemelkedő teljesítményt mutatva végül a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
Ashram, aki junior világbajnok és kétszeres izraeli junior bajnok volt, úgy véli, az év végi bulgáriai versenyen további javulást tud majd elérni a labda és szalag gyakorlatokban is.
A Rison Lezionban élő Ashram 2014 óta indul nemzetközi versenyeken, a tavalyi olaszországi világbajnokságon összetettben a harmadik helyen végzett és ezzel az első izraeli sportoló volt, aki a kategóriában érmet szerzett. Korábban egyedül Neta Rivkin látszott esélyesnek hasonló teljesítményre, de neki végül be kellett érnie a 7. hellyel a 2015-ös világbajnokságon.
Újságíró