Könnyítik a fegyverviselési engedély megszerzését Izraelben

pisztoly farmernadragban civil fegyverviseles
Fotó: Shutterstock

Az izraeli belbiztonsági miniszter rendeletben enyhítette a fegyverviselési engedélyhez jutás követelményeit – jelentette az Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című újság kedden.

A Gilád Erdan belbiztonsági és stratégiai ügyi miniszter által hétfőn aláírt új kritériumok jelentősen kiterjesztik a fegyverviselésre jogosultak körét, elvileg több mint félmillió további izraeli civil kérheti ezek alapján a lőfegyverhez jutást.

A Háárec című újság honlapja szerint a belbiztonsági minisztériumban harmincötezer új kérelemre számítanak a jelenleg már kiadott, három évre szóló, száznegyvenöt ezer engedély mellé.

A rendelet kinyilvánított célja, hogy javítsa a terrortámadásokra adott közvetlen válaszokat, de bírálói szerint veszélyeket hordoz, mert könnyítheti a bűnözők fegyverhez jutását, az öngyilkosságokat, és a yneten megszólaltatott nőszervezet vezetője szerint az új szabályozás első áldozatai a családon belüli erőszaktól szenvedő nők lesznek.

A rendelet szerint ezentúl jogosultak lesznek az otthoni fegyvertartásra a harci egységektől leszerelt, és ott fegyveres kiképzésben részesített katonák, valamint a hozzájuk hasonló kiképzést kapott rendőri egységek volt dolgozói.

Ezen túlmenően őrmesteri rangtól fölfelé a tiszteknek nem kell majd leadniuk fegyverviselési engedélyeiket a tartalékos szolgálat végeztével, és a mentőknél, valamint a mentésben és a rendőrség bizonyos egységeinél dolgozó önkéntesek is jogosultak lehetnek a lőfegyver tartására.

A korábbi szabályok alapján a kérvényezéshez bizonyítani kellett a fegyver szükségességét, – általában a veszélyesnek tekintett lakóhelyet vagy munkahelyet – és rendszeresen kiképzésen és teszteléseken kellett részt venni.

Az új rendelettel viszont azok, akik már több mint tíz éve, még a régi kritériumok alapján fegyverhez jutottak, ezentúl határozatlan időre megtarthatják engedélyüket, újabb vizsgák és tréningek nélkül.

Szerinted milyen hatása lesz a fegyverviselés megkönnyítésének?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.