Az elnök azt mondta, hogy „a palesztinok valami nagyon jót fognak kapni” cserébe az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésért, anélkül, hogy részletezte volna, hogy pontosan miről van szó. Elmondása szerint a lépés jó dolognak fog bizonyulni, ha valaha elérik a békét.
Donald Trump amerikai elnök azt közölte ma (szerda), hogy a palesztinok „valami nagyon jót fognak kapni” cserébe az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezéséért, mert „most rajtuk a sor, hogy kapjanak”. A Nyugat-Virginiában egy kampányrendezvény során mondott beszédében hozzátette: „Jeruzsálem lekerült az asztalról. Most Izraelnek komoly árat kell fizetnie, amiért megcsináltuk ezt”. Azt is kijelentette, hogy „ha valaha is békét érünk el a palesztinokkal, akkor egyértelmű lesz, hogy jó dolog volt a nagykövetség áthelyezése”.
Trump nem árulta el, hogy mit fognak kapni a palesztinok, de világossá tette, hogy kormánya továbbra is elkötelezett az izraeli-palesztin békemegállapodás elérése mellett. Az utóbbi időben a Fehér Ház tisztviselői azt mondták, hogy a béketervezet olyan projekteket is tartalmaz majd, amelyek javítani fogják a palesztin lakosság gazdasági helyzetét Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Trump megismételte, hogy „azt mondják, hogy ezt a békemegállapodás a legnehezebb elérni”, és azzal dicsekedett, hogy ő áthelyezte a nagykövetséget annak ellenére, hogy „telefonhívások áradatát kaptam a világ vezetőitől, akik arra kértek, hogy ne tegyem. De megcsináltam, ellentétben az összes korábbi elnökkel, akik bár megígérték, de nem tartották meg ígéretüket.”
A Haaretz a közelmúltban számolt be arról, hogy a Fehér Házban már készen van egy néhány tucat oldalnyi hosszúságú dokumentum, amely már csak utolsó „simításokat” igényel, de a közzététel időpontja még ismeretlen. Az elmúlt év során a béketárgyalások megújítását megelőző lépésekként az amerikai kormány igyekezett a területek helyzetét javító kezdeményezéseket véghezvinni.