Baloldali aktivistákat támadtak meg Micpe Jairnál

baloldali aktivista serult telepesek tamadasa utan izraelben
Fotó: Nasser Nawaj'ah / B'Tselem

Szombaton öt „Ta-Ayus” aktivistát kellett könnyebb sérülésekkel a beer-sevai Szoroka kórházba szállítani, miután Micpe Jair telepesei kövekkel és botokkal támadták meg őket. A hadsereg szerint az aktivisták provokálták a helyieket – számolt be a ynet izraeli hírportál.

A vitatott hovatartozású területre szombaton reggel több aktivista érkezett, többen közülük felmásztak egy csúcsra, hogy onnan fényképeket készítsenek. Elmondásuk szerint ekkor álarcos zsidó fiatalok kezdtek rájuk köveket dobálni és megsebesítették őket, a helyszínen tartózkodó katonák kihívták a rendőrséget.

A ciszjordániai Szusziától két kilométerre lévő Micpe Jairt 1998-ben engedély nélkül alapította Meir Am-Salem, azt követően, hogy a közeli Szuszia zsidó telepen merénylet áldozata lett Jair Hai Sinaj, egy helyi telepes. A Wikipedia szerint a mindössze 15 házból álló Micpe Jair jogállása ma sem rendezett.

A konfliktus forrása, hogy nemrég a telepesek házaitól néhány száz méterre palesztinok kezdtek engedély nélküli építkezésbe. A Ta-Ayus aktivistái az ő segítségükre érkeztek, de miután a biztonsági erők elkobozták az építési szerszámokat, néhány aktivista a közeli Micpe Jairba ment – a rendőrség szerint azért, hogy provokálja a helyieket. A szervezet szerint csak dokumentálni akarták a Micpe Jairban folyó illegális építkezéseket.

A helyszínen tartózkodó katonák, akik a telepesek és az aktivisták csatájába hivatalosan nem avatkozhatnak be, figyelmeztették a Ta-Ayus embereit, hogy zárt katonai területen tartózkodnak, mire néhányan visszavonultak, de a telepesek és az aktivisták csatájának csak akkor lett vége, amikor minden aktivista elhagyta a helyszínt.

A Ta-Ayus facebook-posztja szerint a szervezet aktivistáit zsidó terroristák támadták meg, és a helyszínen tartózkodó katonák féltek közbeavatkozni. Vajon mi történt volna, ha az aktivisták nem zsidók, hanem palesztinok lettek volna? – tette fel a kérdést a Ta-Ayus.

Két hete a Ta-Ayus aktivistái elkísértek szántani egy palesztin farmert egy közeli földterületre Pnei Hever mellett, mert a helyieket a telepesek rendszeresen megakadályozzák abban, hogy eljussanak a földjeikre. A helyszínre érkező három katona közül az egyik, egy tartalékos rátámadt a Ta-Ayus aktivistájára, aki filmet készített az akcióról. Egy héttel később a hadsereg nyilatkozatban közölte, hogy a helytelenül eljáró katonát végleg leszerelték.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSYnet