Szerdáról csütörtökre virradóra egy kilenc fős banda alaposan helyben hagyott három izraeli arabot a Kirját Haim-i strandon. A huszonéves fiatalok késekkel, láncokkal támadtak a parton üldögélő doktorra és két szintén egészségügyis barátjára. Az incidenst megelőzően a banda egyik tagja egyedül megszólította a három fős társaságot és megkérdezte tőlük, hogy arabok-e. Ezt követően társaival visszaérkezve nekiestek a parton ülőknek, s az eset csak azért nem végződött halállal, mert két helyszínen tartózkodó zsidó fiatal az arabok segítségére sietett, kihívta a rendőrséget és a mentősöket.
Az áldozatok szerint egyértelműen nemzeti identitású támadás kilenc gyanúsítottja közül kettő előzetesben van, a harmadik, egy neseri lakos házi őrizetben várja a ma reggeli bírósági meghallgatást. A további elkövetőket még keresi a rendőrség.
Az esetet követően Xenia Svetlova, a Cionista tábor kneszet képviselője felszólította Gilad Erdan biztonsági minisztert, hogy keményen és határozottan lépjen fel az elkövetők ellen. „Egyenes kapcsolat van a most elfogadott nemzetállam-törvény és a rasszista indíttatású támadás között” – nyilatkozta a politikus asszony.
Párttársa, Amir Perec egykori védelmi miniszter szerint a jobb oldali politikusok által mérsékeltnek nevezett, a status quo-t jogerőre emelő alaptörvényt a szélsőségesek a maguk narratívája szerint értelmezik, s amennyiben most elmarad a megfelelő igazságszolgáltatás, az további hasonló nacionalista támadásoknak adhat majd alapot.
Újságíró