Mai turista hetiszakaszunkban végtelenül toleránsan és egyetemesen elkezdjük végigjárni a keresztény szent helyeket. Közben egy percig sem feledkezünk el arról, hogy bizony Jézus zsidó volt, hiszen korának, tudásának és hitének ismerete nélkül nem érthető tanítása sem. És ráadásul a kutatók szerint esze ágában sem volt új vallást alapítani, hanem csak ezt a jól bevált régit értelmezte újra – mellesleg korában teljesen legitim módon, sok kortársához hasonlóan. De aztán másként alakultak a dolgok, és lett belőle a kereszténység, a zsidóüldözések évezredei, az inkvizíció, a holokauszt és még hosszan sorolhatnám, de most nem a Jad Vasembe megyünk, hanem Názáretbe és a Tábor-hegyre, úgyhogy nem erről lesz szó.
Ha kereszténység, akkor a történet Názáretből indul, a galileai porfészekből – és nem ám Jeruzsálemből vagy a korszak másik jelentős városából, mondjuk Caesareából. Ezzel is jelezve, hogy valami más, plebejus, alulról jövő, mintegy grassroot jelenséggel állunk szemben.
Történt ugyanis, hogy a keresztények hite szerint egy Mária nevű szűzleányhoz, akit már eljegyzett egy József nevű, s számos altörténet szerint jóval idősebb helyi férfi, ács, vagy más mesterember, de Máté evangéliuma szerint Dávid leszármazottja, szóval ehhez a leányhoz Lukács evangéliuma szerint Isten elküldte Gábriel angyalt, hogy hírül adja neki János evangéliumának szavaival: Az Ige testté lett. Vagyis ettől a pillanattól gyermeket hord méhében, s nem mást, mint Isten fiát.
Mindez Názáretben, az Angyali üdvözlet bazilika középpontjában történt, amely a hagyomány szerint Mária egykori lakóhelye fölé épült. Ahogy a bejárat hirdeti: Hic verbum caro factum est, vagyis: Itt vált az ige testté. Ebben az impozáns, Giovanni Muzio tervezte modern templomban számos ország bemutathatja Madonnaábrázolását. A második emeleten, jobb oldalon, az oszlop mellett Kolozsváry Moldován István 1967-ben, a magyar művészet képviseletében készített mozaikját csodálhatjuk meg.
Muzio ugyan a fasiszta Novecento Italiano olasz művészmozgalom jeles alakja volt, de a második világháború után, amikor a hatvanas években ez a templom épült, erre már csak a grandiózus, olykor már-már durván megmunkált betonoszlopok, és a halandó embert kicsiny hangyává zsugorító térhasználat emlékeztetett. Ami végül is a Szentföld-szerte román és gótikus stílben felhúzott ezeréves, hatalmas keresztes templomok árnyékában fel sem tűnik. És különösen, ha összevetjük meglehetősen jellegtelen elődjével: helyes döntés volt, hogy a hatvanas években lerombolták a régit, és felhúzták ezt a hatalmas, új templomot.
A bazilika mögött húzódik meg a jóval szerényebb Szent József-templom, amely a hagyomány szerint József ácsműhelye fölé épült. A kriptában régészeti maradványokat mutatnak be, noha ezek a szakértők szerint nem asztalosműhely, hanem inkább egy olajprés nyomai. Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a kert végében a férfibirodalom részeként ezzel is foglalkozott háztájiban az ácsmester, ahogy oly sokan mások.
Ha már Názáretben járunk – és ki tudja, mikor jutunk el legközelebb Izrael legnagyobb arabok lakta városába –, akkor a piacon sétáljunk el felfelé a zsinagóga-templomba is. Nagy ravaszul zsinagógának hívják, pedig templom a javából, a görög katolikusoké. Elvileg arra a zsinagógára emlékeztet, ahol Jézus tanult, majd tanított, amikor itt lakott. Csakhogy tanításai nem tetszettek a helyieknek, s azóta tudjuk, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Régészetileg sajnos nem teljesen stimmel a dolog, ez a hely állítólag kívül volt az első Szentély idejének Názáretén, de a hagyomány is szent lehet, és mint tudjuk, minden fejben dől el.
Mostanra alaposan megéheztünk, tehát menjünk lefelé a dombról, amíg valamelyik helyi cukrászdába nem érünk. Ott fáradjunk a pulthoz, és rendeljünk knáfét. A kedves olvasó nem fogja megbánni, ha ez egyszer szót fogad, isteni arab csemegét hirdetek. „Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Fülöptől Nátánaél János evangéliumában, és a válasz egyértelműen igen.
Tábor-hegy
Hála a knáfénak, új erőre keltünk, üljünk hát autóba, és meg se álljunk a Tábor-hegyig. Ez az a hely, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus színeváltozása történt három tanítványa előtt.
„…maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és „felvitte őket egy magas hegyre, a hagyomány szerint a Tábor hegyére, és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek. Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”
A keresztény teológia szerint ez a két bibliai személy az Ószövetséget testesíti meg: Mózes a törvényt, Illés a prófétákat. Jézus pedig a törvény és a próféták beteljesedése, vagyis mindez egy új szövetség megjelenítése. Nem véletlenül javasolja hát Péter a sátrak, vagyis a szentélyek állítását ezen a szent helyen.
Javaslatát az utókor megvalósította, ráadásul duplán: görög ortodox és katolikus templomot is emeltek a Tábor-hegyen. A katolikus ferences templomot a fasizmussal szintén kokettáló Antonio Barluzzi tervezte, s benne két oldalkápolnát kapott Péter szavaihoz hűen Illés és Mózes. Noha modern, huszadik századi templom, de ez is nagyszabásúan, koncepcióval és mély gondolatisággal közelíti meg az újszövetségi tanítást. Nyilván nem kelhet versenyre mondjuk a bizánci korból származó betlehemi Születés templomának autentikus ősiségével, sok évszázados aurájával és kisugárzásával, de méltó emléket állít a tábor-hegyi történetnek.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
