Avíttnak és az ájtatos képmutatók mindenkori önigazolására szolgáló szövegnek gondoltam a Bibliát, de minden megváltozott, mióta bakancsot húztam, hogy bejárjam helyszíneit. Más fénybe kerül a Gilboa hegyén egy tavaszi írisz virág mellett állva Dávid árulása: alig háromezer éve egy gaz filiszteus éppen itt nyilazhatta le szegény sors-, Dávid és ellenség üldözte, vívódó lelkű első királyunkat, Sault!
Élni kezdett a szöveg, személyiségük lett a királyoknak, bíráknak, prófétáknak, sőt még egy prófétanőnek is, és néha már azon kapom magam, hogy saját szórakozásomra böngészem az Ószövetséget. Nem csoda hát, hogy ezen a héten is lelkesen indultam a változatosság végett északra, hogy körülnézzek Jezréel völgyének szegélyén, ahol különösen izgalmas és tanulságos sztorikról számol be a Biblia.
Először El-Ahwat porló szikláit szemlélgettem – sajnos kerítéssel lezárták az egész ásatást, kulcs nem volt, úgyhogy csak búsan, kívülről. A Gilgálnál már megismert Adam Zertal régészprofesszor úgy gondolta, hogy Sisera hadvezér városát fedezte fel itt 1992-ben. Szardíniára is elutazott annak idején, ahol az egyik feltárt ókori kultúra döbbenetes hasonlóságot mutatott az ittenivel a neveket is beleértve. A honfoglaló, majd frissen letelepedett őseink életét alaposan megkeserítő “tengeri népek”, akiket a szöveg csak plistimként, vagyis filiszteusokként emleget, gyűjtőfogalom: többféle törzsből álltak. Az egyik csapatot Sardanának hívták, s nem alaptalan a feltételezés, hogy Szardíniáról keltek útra anno.
Közéjük tartozott Sisera hadvezér, ellene indult győzedelmes harcba Barak és Debóra prófétanő. Adam Zertal a szardíniaira hajazó szobrocskákat és építkezéseket talált, sőt az írott szövegek szerint arrafelé siserának nevezték a hadvezéreket, tehát nem is személynév lehetett. Ugye már az ókorban, az i. e. 13. században is kicsi volt a világ?
(El-Ahwathoz Cézáreánál jobbra a 65-ös, fel a hegyre jobbra a 6513-as, Somrónba vezető úton, Kacírnál pedig balra. Tömegközlekedés sajnos ide sem visz, csak szervezett utakkal látogatható, akkor se mindig…)
Éljenek a Biblia harcias, serény nőalakjai, magamban Debóra győzelmi énekét zengve, s a Sisera fejét elegánsan lenyisszantó Jáelre áldást mondva utaztam tovább Meggidó felé.
Meggidó látnivalói önmagukban is megtölthetnek egy teljes turista hetiszakaszt, de annyi csoda van a környéken, hogy csak pár órát töltöttem el a látogatóknak épített bemutatóhelyen és a hétezer éve kezdődött építkezések romjainál.
Ma már korszerű eljárásokkal 42 város rétegeit különítik el a régészek itt, a világ egyik legősibb városdombjának feltárásán. Kánaánita népek hozták létre, hogy közösen falakkal védjék magukat és gondosan művelt földjeiket az errefelé északról délre és keletről nyugatra haladó utakon megjelenő imposztoroktól, a hadvezérnek becézett komolyabb, szervezett bűnözőkről nem is szólva. Aztán a honfoglaló izraeli törzsek legyőzték, és izraeli városként élt tovább az i.e. 12. századtól.
Archeológusok szorgos generációi ásták ki már a huszadik század eleje óta templomaikat, istállóikat, lakóházaikat, kapuikat, gabonatárolójukat és pompás vízelvezető rendszerüket, amely harcok és ostromok idején is biztosította a város ivóvízhez jutását, vagyis életben maradását.
A látogató ma is száraz lábbal juthat el a falakon kívüli forráshoz egy mélybe ásott kanálison, és noha nagyszerű élmény az elődök nyomán végigjárni a vízszállító ösvényt, s büszkék vagyunk csodálatos mérnöki képességeikre, mégis leszögezhetjük: nagyot lépett előre az emberiség, a csap elfordítása mégiscsak kellemesebb, ha választhatunk.
Ezt a várost a Har (hegy) Meggidó szókapcsolat nyomán Armagedonként különös becsben tartja a kereszténység, szerintük itt lesz majd a világvége, Góg és Magóg harca. Jobb, ha ezt nem várom meg, úgyhogy vissza a kocsiba, és meg sem állok a Givat Hamoréig, ahol egy röpke gyalogtúrát teszek Ein Jezréelig, vagyis Jezréel kiapadt forrásáig. Vízhiány okán már nyakunkon lenne bizony az armagedon, de szerencsére a tengervíz sótalanításával legalábbis részben és nagyjából túl vagyunk ezen a gondon.
Séta közben a Bibliában igaztalanul feketére festett Akháb király szomorú sorsán meditálok, aki a kettészakadt zsidó királyságban Izrael uraként az i. e. 9. században szorgosan megerősítette Meggidó falait, és legyőzte az ellent, vagy talán még bölcsebben benősült, pl. feleségül vette a türoszi király lányát, Izabelt. Aztán a feleséggel jöttek a Baal istenek, amiért sikerei ellenére nem győzte szapulni kortársa, a monoteizmust mindenek felett hirdető Illés próféta – és a vele tartó ószövetségi szövegek.
Persze még Akháb se fekete-fehér, róla mondják, hogy „הֲרָצַחְתָּ וְגַם יָרָשְׁתָּ?” Vagyis nem elég, hogy eltetted láb alól, még ki is sajátítottad vagyonát, merthogy éppen ezt csinálta – természetesen neje követelésére – szegény Nabottal, hogy megszerezze szőlőjét. Ezért is harcol vele Illés próféta a korabeli rendőrséget, bíróságot, jogrendet megtestesítve. Ilyen a királyok sorsa, mindig odafigyelnek rájuk, még ők sem hághatják át az erkölcsi törvényeket büntetlenül. De messzire kalandoztam Akhábtól, természetesen csakis a véletlen műve bármiféle aktuálpolitikai párhuzam.
Meggidóból a Gilboa-hegyre tartok, hogy szemügyre vegyek még egy tragikus helyszínt a Bibliából. Egyik kedvencem, a szomorú sorsú Saul király vesztes csatáját játszom újra fejben. Erről a helyről énekelte Dávid nem kevés álszentséggel: “Gilbóa hegyei, halottak mezeje! Ne hulljon rátok harmat, ne érjen titeket eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik többé olajjal. (2 Sámuel 1:21) Miközben ő maga biztos távolból figyelte az eseményeket, lepaktálva a filiszteus ellenséggel. Árulásban és krokodilkönnyekben már az ókorban sem volt hiány.
Elgondolkozom rajta, hogy miért ide, a Saul könyökének nevezett hegyre csalogatta csatázni a mellesleg kiváló hadvezér Saul a filiszteusokat, a járhatatlan, meredek hegyoldalra, a sziklákhoz? De aztán eszembe jut, hogy azoknak jelentős tank-, akarom mondani harciszekér-flottájuk volt, neki meg olyan nem volt, és ez a filiszteus előny itt szertefoszlott. Igen ám, de nyilaik is voltak, amit akkor még nem ismertek az izraeli törzsek, s jól lenyilazták a fák között a közelharcot tervező Saul királyt. Dávid szerencsére tanult az esetből, s királysága idején meghonosította ezt a fegyvert, s megtanította használatát. Jobb későn, mint soha, nagy hasznát vették a következő évszázadok csatáiban.
Sétálok egy nagyot Saul erdejében, aztán behuppanok a kocsiba, és hazafelé állítom a Waze-t. Hullafáradt lettem, de érdemes volt kimászni a fotelből, ez a nap is tartalmasan telt el, kezemben a Bibliával.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
