Egymást hibáztatja Bennet és Liberman a gázai zavargások miatt

Egymást hibáztatva csapott össze az izraeli kormány két minisztere a gázai zavargások miatt – jelentette a ynet vasárnap, helyi szakértők szerint ezek már a jövőre esedékes választási harc első csatározásai a jobboldali pártok között.

Naftali Bennet oktatási miniszter gyöngeséggel vádolta Avigdor Liberman védelmi minisztert, aki viszont hisztérikusnak és féltékenynek nevezte bírálóját.

A telepeseket támogató, jobboldali Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártot vezető Naftali Bennet azt hangoztatta, hogy a szintén jobboldali Jiszráel Béténu (Izrael a Hazánk) párt élén álló Avigdor Liberman a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásszal folytatott tűzszüneti megbeszélésektől reméli Izrael déli részének biztonságát. Miközben – fűzte hozzá – a szavazók „kemény kézre” vágynak  a terrorral szemben, vagyis nincs helye sem a  „túlzott pragmatizmusnak”, sem a „felelősségtudatra” való hivatkozásnak.

Bennet szerint a gyöngeség jele, hogy fegyverszüneti tárgyalásokkal próbálnak úrrá lenni a hetente ismétlődő határ menti zavargásokon és a Gázából útnak indított eszközökkel okozott tűzeseteken. „Összeomlottak a Liberman-Hamász tárgyalások. Tovább foyik a terror polgáraink biztonságának a rovására, hála Liberman önmegtartóztató és gyönge politikájának” – állította Bennet, aki megígérte, hogy a biztonsági kabinet következő ülése elé viszi az ügyet.

„Az oktatási minisztert hisztérikus viselkedése és a féltékenység késztetheti a védelmi miniszter elleni támadásokra” – vélekedett válaszul közleményében Avidgor Liberman pártja. „Talán az lenne a legjobb, ha az oktatási rendszer kudarcaira összpontosítana, és nem szólna bele olyan dolgokba, amelyek tapasztalatot, felelősséget és figyelmet igényelnek. Bennet miniszter teljes jogú partner volt a kabinet határozatainak a meghozatalában a gázai ügyekről folytatott megbeszéléseken is, ahol egyszer sem fejezte ki a kabinet politikájával szembeni ellenvetését” – folytatta a csörtére adott  válaszát Liberman.

A jobboldali pártok egymással szembeni heves bírálatai a helyi szakértők szerint már a jövőre esedékes választási harc első csatározásai lehetnek, ugyanis a Likud mellett Bennet és Liberman pártja is a hasonló vélemányen lévő, Izrael biztonságát elsődlegesnek tekintő szavazókat próbálja megnyerni, olykor egymás túllicitálásával a biztonsági kérdésekben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.