Izraelnek gondot jelent az orosz S-300-as légvédelmi rakéták Szíriába telepítése, de megbirkózik vele

SZ–300 nagy hatómagasságú légvédelmi rakétarendszer - fotó: EllsworthSK / Wikipedia

Izraelnek gondot jelent az orosz S-300-as légvédelmi rakéták Szíriába telepítése, de megbirkózik vele – közölték biztonsági források a Háárec című újság honlapjával.

„Nem egyszerű kihívás az új orosz gyártmányú S-300-as gyártmányú légvédelmi rakétarendszer Izrael számára, de többféle módon is meg tud birkózni vele” – mondták a lapnak nyilatkozó katonai illetékesek.

„Izrael Vlagyimir Putyin tudomására hozta, hogy továbbra is akcióba léphet Szíria földjén” – közölte. Putyin tett egy lépést, de nagy a játékasztal, és ő is érti ezt” – tették hozzá pontosabban nem megvilágítva az újabban kialakult helyzetet.

Izraeli katonai szakértők az utóbbi hetekben többször hangsúlyozták, hogy az izraeli légierő idejekorán felkészült a fejlett orosz légvédelem Szíriába telepítésére, így az nem fogja tudni megakadályozni szükséges katonai akcióit.

Oroszország egy orosz harci gép mintegy két héttel ezelőtti lelövése hatására jelentette be, hogy S-300-as rakétavédelmi egységekkel látja el a szíriai légvédelmet, megakadályozandó az újabb izraeli légicsapásoknak Szíria földjén.

Az ügy előzménye, hogy Moszkva szerint Izrael felelős a fedélzeten utazó tizenöt orosz katona haláláért, mert a szíriai rakéták egy izraeli légicsapás után, az izraeli gépet megcélozva találták el az orosz repülőt. Izrael az utóbbi két évben külföldi források szerint mintegy kétszáz légicsapást hajtott végre Szíriában.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.