Három palesztin életét vesztette a szokásos pénteki zavargásokban a gázai határnál

Három palesztin, köztük egy tizenkét éves fiú életét vesztette, és mintegy háromszázan megsebesültek a Gázai övezet határánál az izraeli hadsereggel történt összetűzésekben a szokásos pénteki zavargásokban – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévé híradója.

Ismét több, mint húszezer gázai tüntetett erőszakosan az izraeli határnál, akik számos alkalommal megpróbáltak áttörni a határkerítésen, amit a túloldalon állomásozó izraeli katonák tömegoszlató fegyverekkel, és a fegyverhasználati szabályok szerint szükség esetén éles lövedékekkel akadályoztak meg.

A palesztinok gumiabroncsokat égettek, hogy a füst megnehezítse a katonák számára a látási viszonyokat, s köveket és robbanószerkezeteket dobáltak az izraeli határőrök felé. Az izraeli hadsereg a palesztin beszámolók szerint drónok segítéségével a Hamász katonai állását lőtte.

Az izraeli katonák hónapok óta először lezárták a polgári közlekedés elől az övezethez közel eső területeken az utakat, így készültek az előző hetekhez képest komolyabb zavargásokra.

A tüntetések óta először szólalt meg az Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad Nahula is, és a tüntetők elleni fellépés beszüntetésére szólította fel Izraelt.

“Lehetetlen népünk történelmi ellenségével a béke és a kompromisszum” – üzente Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság ciszjordániai vezetőjének a ynet szerint.

A tízes tévé szakértői szerint mostanra patthelyzet alakult ki a Hamásszal való tárgyalások zsákutcába jutása miatt, ugyanis a Ciszjordániát vezető Mahmúd Abbász megakadályozza a tűzszüneti megoldás létrejöttét, amely gazdasági könnyítéseket ígérne a Gázai övezetben élőknek.

A tűzszüneti megállapodás ugyanis magába foglalná az egyiptomiak kérésére a Ciszjordániát vezető Fatáh és a Hamász közötti megegyezést is, a Hamász 2007-es erőszakos gázai hatalomátvétele utáni palesztin megosztottság felszámolását.

A Hamász és az övezetet vezető többi terrorszervezet úgy keres kiutat a zsákutcából, hogy fokozzák a tömegtüntetéseket a határnál, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre. Eközben Izrael európai országok és Egyiptom segítségét reméli az Abbászra nehezedő nyomás fokozásával.

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét