Kilátás az Olajfák hegyéről - fotó: a szerző

Hetiszakaszunk keresztény sorozatában lassan, de biztosan eljutottunk Jeruzsálembe, miután követtük Jézus útját északon, Názáretben és a Kineret vidékén. Élete utolsó hetét Jeruzsálemben töltötte, amiért nem győzünk hálálkodni, mert világhírűvé tette ezt a csodálatos várost, amely nélküle talán örökre porfészekké züllött volna a rómaiak győzelme után – de erre a „mi lett volna, ha” típusú kérdésre már sosem kapunk választ.

A Mennybemenetel kápolnája – fotó: a szerző

Nyomában járva induljunk az Olajfák hegyének tetejéről, vagyis földi útja végéről. Elsőként a muzulmánok felügyelete alatt álló Mennybemenetel mecsetbe vagy kápolnába menjünk be. Furcsa, kicsit valóban mecsetre emlékeztető építmény, pedig a kereszténység egyik legszentebb helye, amelyet egyformán tisztel minden keresztény egyház. Hiszen a hagyomány szerint innen emelkedett fel a mennybe Jézus földi létének végeztével, s ezért következő eljövetele is éppen itt várható. A kápolnában egy sziklában lábnyomának mélyedését látják a hívők.

A lábnyom a sziklában- fotó: a szerző

A középkorban nyitott tetejű, sokkal jelentősebb építmény emlékeztetett a vallásalapító égbe emelkedésének helyszínére. De aztán jöttek a muszlim hódítók, először biztos, ami biztos, lerombolták a templomot, de aztán eszükbe jutott, hogy Jézus náluk is szerepel prófétaként a Koránban, mecsetet emeltek hát ezen a szent helyen. De hogy leborulva mégse hozzá, vagyis lába nyomához, hanem Allahhoz imádkozzanak, hát a szent lábnyomos követ a mecset oldalához vitték a közepéről. Mindenütt csak a politika, de ilyen ez a világ, és már ilyen is marad.

A hegytetőtől alig pár méterre újabb fontos templomot, a Pater Noster templomot találjuk, ahol magyarul, lovári és beás cigány nyelven is elolvashatjuk a falon a Miatyánk ima szövegét. Ez a jelenleg karmelita nővérek gondozásában lévő templom is látott már szebb napokat, s persze azok a szebb napok is még a Szentföld muzulmán meghódítása előtt, a helyi keresztény aranykorban, vagyis Bizánc uralma idején voltak.

A barlang – fotó: a szerző

A szent helyet maga Helena anyacsászárné, a kereszténységet államvallássá tevő Nagy Konstantin anyukája fedezte fel, és az Eleona nevet kapta a keresztségben, ami olajfát jelent görögül. Csak pár tucat méterre van a mennybemenetel helyétől, de másik eseményre emlékeztet: a legenda szerint a templom közepén lévő barlangban tanította tanítványait Jézus a Miatyánkra. Az Újszövetségben két változatban, kétszer is szerepel ez az ima, de a szöveg nem határozza meg, hogy pontosan hol is történt maga az oktatás. Sőt a kánonizált változat szövege a Kineretnél, a Hegyi beszédnél található, de a hagyomány is szent, s vele a Pater Noster templom.

Igen, magyarul is, izgalmas helyesírással, hol ékezettel hol anélkül – fotó: a szerző

Csakhogy ezt a szentséget itt sem tartották sokra az újabb vallás nevében hódítók. Először, már 614-ben a perzsák rombolták le, majd rövid keresztes újjáépítés és virágzás után Szaladin hada verte szét a követeket ismét 1187-ben. Itt is a 19. század végén születhetett újjá a hagyomány, amikor a franciák megszerezték a helyet, hogy mindent helyreállítsanak régi dicsőségében. El is kezdték az első világháború után a munkálatokat, de  aztán 1927-ben pénz híján leállt a projekt, és azóta is egyazon helyben toporog, dicstelenül. De Jeruzsálem egyik legszebb római katolikus emlékhelyeként mégis figyelmet érdemel, különösen a magyar olvasók, és reménybeli bakancsosok számára.

Ha kigyönyörködtük magunkat, akkor sétáljunk a kijáratnál balra lefelé a hegyoldalon, és csináljunk jó sok szelfit Jeruzsálem legszebb kilátóhelyén, az Olajfák hegyének zsidó temetője fölött. Itt az alacsony egyensíroknak köszönhetően soha nem fog elromlani a kilátás, nincs az a korrupt izraeli politikus, aki engedélyezhetné, hogy ennek a temetőnek a helyére a látványt tönkretéve épület kerülhessen. Hál’stennek, hogy úgy mondjam.

Pater Noster, de nem lift – fotó: a szerző

Itt állva végigkísérhetjük Jézus utolsó jeruzsálemi napjait a csacsi elkötésétől Bétfagéban, az Aranykapun a Szentélybe vonuláson, a kufárok asztalának borogatásán, az utolsó vacsoránál a Cion-hegyen át a Getsemáne-kertig, elárulásáig, Kajafás házában faggatásáig, Poncius Pilátus palotájához, majd a Via Dolorosán utolsó útjához a Golgotához, és onnan a Szent Sírhoz.

Ha fejben végiggondoltuk, útnak is indulhatunk. Kicsit összevissza fogjuk követni, mert előbb az Olajfák hegyénél nézelődünk, onnan a Cion-hegyre sétálunk az Utolsó vacsora terméhez és Mária elszenderülésének templomához, és csak a jövő héten megyünk be a Via Dolorosára az oroszlános kapun. Egy nap alatt képtelenség mindezt végigjárni, hiába jó a bakancsunk.

Dominus Flevit – fotó: a szerző

Első állomásunk a dombtetőről lefelé a Dominus Flevit templom legyen. Ez váratlanul nyugatra néz (gyengébbek kedvéért: a keresztény templomok általában keletre néznek, vagyis arra van az oltár), és nem véletlenül: Antonio Barluzzi itt is mestermunkát végzett. Dominus Flevit azt jelenti, hogy az Úr könnyezett, merthogy Jézus ezen a helyen állt a hagyomány szerint, amikor előre látta Jeruzsálem pusztulását, és ezért könnyekre fakadt.  A várost aztán i. sz. 70-ben  tényleg jól le is rombolják a rómaiak. Ennek megfelelően az egész templom egy nagy könnycsepp formájára hajaz, és az oltár a Szentélyre, vagyis nyugatra néz, ahová ráadásul ablakot tett a zseniális olasz építész, úgyhogy mise közben alaposan végiggondolhatjuk, hol is állunk éppen, és miért.

Mise kilátással – fotó: a szerző

Menjünk tovább lefelé, s meg se álljunk a Getsemáne-kert hatalmas templomáig, amit egyszerre több néven is tisztel a római egyház: az Agónia temploma és a Népek temploma, mert összesen 12 ország, köztük Magyarország dobta össze felépítésének költségeit. Persze ez is Barluzzi, és ez is gyönyörű, ha túl tudjuk tenni magunkat azon, hogy modern, huszadik századi építmény, ami korunk nyelvén értelmezi a kétezer évvel ezelőtti történetet.

Getsemane kertjében – fotó: a szerző

A templom padlóján láthatjuk elődjének, egy bizánci templomnak a mozaikját, s Barluzzi volt olyan alázatos, hogy ugyanazt a mintát vette át és követte, s ehhez igazította temploma padlózatát. Az oltár előtt szikla, ahol a hagyomány szerint Jézus elfogatásának éjjelén imádkozott, s beletörődött sorsába, ami az Újszövetség talán egyik legemberibb epizódja, ahol emberként gyötrődik és vívódik, majd lel megnyugvást.

Olajfák a Getsemane kertben – fotó: a szerző

Sajnos rohanás az élet, egy rövid miatyánk, és már mehetünk is tovább át az út túloldalára, és ott be a Getsemáne-barlangba, abba a kicsiny barlangkápolnába, grottóba, ahol a hagyomány szerint Júdás elárulta Jézust, és már vitték is Kajafás főpap emberei.

Júdás csókja itt – fotó: a szerző

Aztán tovább Mária (üres) sírjának csodálatos barlangtemplomába, amit egyik nap az örmények, és minden másnap a görög ortodoxok felügyelnek. A hagyomány szerint csak három napig pihent sírjában Mária, majd az angyalok felvitték az égbe, de szerencsére egy csodálatos módon megmaradt középkori templom megörökítette azt a pár napot.

Mária sírjának temploma – fotó: a szerző

A keresztesek kibővítették és egy kicsit átalakították a bizánci örökséget, s a lépcsőn lefelé látni is, ahol a római boltívek találkoznak a gótikus, hegyesebb keresztes kori építménnyel. Bent az ortodox hívők különösen nagy becsben tartott ezüst Mária-ikonját is megtekinthetjük, aki kérni akar, itt is megteheti, cédulákkal van tele az üres sír.

Kívánságcédulák az üres sírban – fotó: a szerző

De induljunk tovább balra megkerülve az óvárost, s jobbra az Aranykaput, ami majd megnyílik, ha jön a Messiás. Ki-ki hite szerint eldöntheti: ha zsidó, akkor először, ha keresztény, akkor másodszor, de remélem, a hitetlenek is beállhatnak majd a sorba, ha úgy alakul. Aki biztosra akar menni és sietős neki az öröklét, az persze temetkezzen az Olajfák hegyére, először ott fognak feltámadni a halottak, ki tudja, máshol mikor? Sajnos ez a temető ma már afféle nemzeti panteon, a mezei halandók alig juthatnak be, de miniszterelnököknek jár a díszsírhely, mégiscsak érdemes rányomulni erre a pozícióra, ha valakinek pont az a pár perc különbség a fontos.

Mária elszenderült – fotó: a szerző

De egyelőre sehol a Messiás, s várakozás közben legjobban tesszük, ha a Cion-hegyen megnézzük Mária elszenderülésének templomát. A kriptában Mária szobrától jobbra magyar oltár is van, s rajta a magyar szentek, de emellett a templom arról is híres, hogy a bizánci Jeruzsálem idején egy hatalmas bazilika volt a helyén, ami elért egészen az utolsó vacsora terméig. A Nagy Konstantin építette hatalmas Hagia Sion templom csodájára jártak egészen 614-ig, de akkor persze ezt is szétverték a perzsák, durván lezárva a bizánci keresztény gazdasági és kulturális virágzás korát.

Hagia Sion maradványok a vécé mellett – fotó: a szerző

A szokásos jeruzsálemi forgatókönyv szerint itt is lett egy kisebb keresztes-kori utód, amit megint szétvertek a muszlimok, és aztán a huszadik századra lett ez a német bencések felügyelte katolikus templom, ahol a városban egyedülálló módon 3 sékel az illemhely. De mégis érdemes lemenni, és mellette megnézni az alagsorban a romokat, mert ott lehet látni a bizánci Hagia Sion maradványait, néhány sarokkövét.

Utolsó vacsora terme – fotó: a szerző

Aztán vissza a sikátorban jobbra, s fel a lépcsőn az utolsó vacsora termébe, latinul a Cenaculumba. Ez a hely nem csak arról híres, hogy a hagyomány szerint itt zajlott az utolsó vacsora, hanem arról is, hogy pünkösdkor itt szállt le az apostolokhoz a Szentlélek, minek hatására nyelveken szólaltak meg, látomásaik, próféciáik lettek. A pünkösdista reformátusok számára ezért különösen fontos hely, de minden karizmatikus reform egyház tagjai számára kötelező megtekintése, ha eljutnak Jeruzsálembe. Noha jelenlegi formáját a muzulmán időkben nyerte el, de az egyik legősibb, már a negyedik század óta tisztelt keresztény szent helyek egyike.

Fönt az oszlop a Hagia Sion maradványa – mögötte az utolsó vacsora terme – fotó: a szerző

Egész nap gyalogoltunk, mégsem értünk a végére, és csak dióhéjban ismerkedtünk meg a keresztény Jeruzsálem ezer csodájával. Hulla fáradtak vagyunk, és teljes joggal. De sebaj, jövő héten tovább folytatjuk a túrát a Via Dolorosával, és a végén a világ egyik legcsodálatosabb templomával, a Szent Sír bazilikával, úgyhogy el ne dobják, szorosan tartsák kezükben a távirányítót, és másik csatornára ne váltsanak, semmi pénzért, bárki bármit ígér!

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…