Szörnyűnek nevezte Benjámin Netanjahu kormányfő pénteken Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán egy hónappal ezelőtti meggyilkolását, de szerinte olyan módon kell foglalkozni az üggyel, hogy az ne ássa alá a szunnita királyság stabilitását, mivel elsőbbséget élvez az Iránnal szembeni együttműködés Rijáddal.
Az izraeli kormányfő Várnában egyeztetett a bolgár, görög, román és szerb vezetőkkel, majd sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Irán nagyobb fenyegetést jelent Szaúd-Arábiánál, s ezt észben kell tartaniuk azoknak, akik meg akarják büntetni a közel-keleti királyságot.
„Ugyanakkor azt mondom, nagyon fontos a világ és a régió stabilitására nézve egyaránt, hogy Szaúd-Arábia stabil maradjon. Úgy gondolom, módot kell találni arra, hogy mindkét célt elérhessük. Mert azt hiszem, nagyobb problémát jelent Irán” – hangsúlyozta a kormányfő.
Netanjahu megjegyezte, hogy Izrael is bekapcsolódott a Franciaországban és Dániában folytatott nyomozásokba, amelyek az iráni hírszerzés által állítólag az iráni ellenzékiekkel szemben tervezett merényleteit hivatottak feltárni.
Korábban Juvál Steinic energiaügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy Hasogdzsi meggyilkolásánál fontosabb, hogy arab államok, közöttük Szaúd-Arábia, az utóbbi években a zsidó állam szövetségesei voltak Irán térnyerésével és az iráni nukleáris fenyegetéssel szemben. A teheráni vezetés tagadja, hogy atomfegyverek kifejlesztésére törekszik.
Netanjahu a múlt héten váratlan látogatást tett Ománban, miután az ország külügyminisztere úgy foglalt állást, hogy eljött az ideje elfogadni Izrael létét a Közel-Keleten. A kijelentés után Izrael más tisztségviselői az Egyesült Arab Emírségbe utaztak a héten.
A Washington Post egyik írásában amerikai külügyi tisztségviselőket idéz, akik elmondták, hogy az elmúlt napokban közel-keleti vezetők álltak ki a szaúdi koronaherceg mellett: Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is telefonon egyeztetett a Trump-kormányzat magas rangú tisztségviselőivel. Mindketten azzal érveltek, hogy Szaúd-Arábia fontos stratégiai partner a térségben.
A szaúdi monarchiát élesen bíráló ötvenkilenc éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, egy hónapja gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli főkonzulátusra, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.