Gonosz mostoha gerillaszobrot kapott Miri Regev

Miri Regegv és az önreflexió - fotó: Berger Gabi

Egy művész Miri Regev izraeli kulturális miniszter tükörrel szembeállított szobrát helyezte el hajnalban Tel-Aviv központjában, a Habima színház előtti téren – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Regev kezdeményezte azt a minap megszavazott jogszabályt, amely szerint a mindenkori miniszter tartalmi-ideológiai okokból megtagadhatja vagy csökkentheti az izraeli kulturális intézmények költségvetését.

Az Izraelben rendszeresen botrányt okozó, szabadszájú miniszter asszonyt fehér ruhában, egy hatalmas tükörrel szemben, egy kordonnal körülvéve helyezte el az izraeli nemzeti színház, a Habima előtti téren Itáj Zalait, aki két évvel ezelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnök piedesztálra állított, aranyborítású szobrát csempészte be Tel-Aviv egyik főterére.

Itáj Zalait cáfolta a ynetnek adott interjújában, hogy a hétfőn elfogadott „kulturális megbízhatósági” törvény elleni tiltakozásból készítette volna alkotását, amelyen több hónapja dolgozott.

A szobor közönsége számára mégis a művésztársadalom tiltakozásának újabb megnyilvánulását jelenti a műalkotás. Vannak akik Hófehérkét, de sokkal többen inkább a mesehős bűvös tükröt faggató gonosz mostoháját látják benne.

A művészek mellett a jogásztársadalom vezetői is síkra szálltak a Miri Regev kezdeményezésére hétfőn első olvasatban megszavazott „kulturális megbízhatósági” törvény ellen.

Elsőként Éjál Jinon, a kneszet jogtanácsosa bírálta a törvényjavaslatot a kneszet kulturális, oktatási és sportbizottságában, ahol problematikusnak és a szólásszabadságot korlátozónak nevezte azt, mert lehetővé teszi, hogy a kulturális miniszter korlátozza azon intézmények finanszírozását, amelyek szerinte nem eléggé lojálisak Izrael felé.

„Egy demokratikus ország művészének és alkotójának saját magához és alkotásához kell hűségesnek lennie. Nem kell, hogy az állam iránti lojalitás irányítsa” – mondta Jinon. „Egy demokratikus államban a művészet természeténél fogva kihívást jelent, kritikus és vitatható, gyakran felforgató és provokatív, és néha nem fogadja el a konszenzust, hanem megpróbálja aláásni azt”- tette hozzá.

Miri Regegv és az önreflexió – fotó: Berger Gabi

Az ülésen Dina Zilber, Aviháj Mandelblitt legfőbb ügyész helyettese is éles szavakkal bírálta a törvényt. Szerinte nehézségeket okoz, akadályoz és öncenzúrát teremthet az új jogszabály.

„Ezek nem egyszerű napok; nemcsak új törvényeket hoznak számunkra, hanem konfrontatív párbeszédet is, megsértik és megosztják közös társadalmunk szövetét, megcímkéznek és megbélyegeznek, ki van velünk, és ki van ellenünk”- mondta Zilber. „Ha egyesek hűségesek, akkor mások pedig árulók”- tette hozzá.

Ajelet Saked igazságügyi miniszter olyannyira felháborodott Dina Zilber szavain, hogy azonnali menesztését követelte Aviháj Mandelblittől, és hogy a jövőben ne képviselhesse nyilvános fórumokon a legfőbb ügyészséget, mert szerinte közhivatalnokhoz méltatlanul viselkedett. Saked a Hadasot tévének adott interjújában fejtette ki véleményét, mely szerint Zilber „átlépett minden határon”, és jobban szolgálja céljait, ha a politikai életben folytatja munkálkodását.

Mandelblitt ugyan elvileg az igazságügyi miniszter alá tartozik, de a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerében függetlenséget is élvez, és tőle szokatlanul élesen visszautasította Saked követelését. A közszolgálati rádió műsora szerint az ügyészség munkatársai egy emberként felsorakoztak kollégájuk, Dina Zilber mögé, és szembenállásra ösztökélték az általában kompromisszumkészségéről ismert Mandelblittet.

A legfőbb ügyész ennek nyomán szerdán bejelentette, hogy csakis ő Dina Zilber főnöke, és nem engedi, hogy „rögtönítélő bíróság” elé állítsák, hanem majd a tények ismeretében fognak dönteni jövőjéről. Egyelőre azonban Dina Zilber nem képviselheti nyilvános fórumokon hivatalát.

Miri Regegv és az önreflexió – fotó: Berger Gabi

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.