Hajrá CyberGirlz! – izraeli tinilányok kiberbiztonsági képzésen

kiberbiztonsag high-tech lany nok
Fotó: Shutterstock

A számítástechnika világszerte férfiak által dominált területnek számít, a high-tech-ben dolgozó nők aránya még Izraelben is csupán 34 százalékos. A katonai szolgálatra jelentkező tinilányok közül eddig igen kevesen érdeklődtek e nagy presztízsű terület iránt. A Rashi alapítvány keretei között működő Kiber Képzési Központ néhány éve indította el Tali Ben-Ayora kezdeményezésére a CyberGirlz kurzust, hogy már kamaszkorban javítson a nemek közötti arányokon, és felkeltse a lányok érdeklődését a számítástechnikai pályák iránt.

Nyaranta több tucat tehetséges tinilány vesz részt az elitképzésen, közülük kerülnek ki a hadsereg kiberbiztonsági egységének újoncai, és remélhetőleg a jövő női high-tech vállalkozóivá válnak. Az idei, afulai táborozást követően a lányok találkoztak a hadsereg számítástechnikai egységeiben szolgálatot teljesítő katonanőkkel, és több nagy izraeli high-tech cég női vezetőivel is. A The Media Line-nak nyilatkozó egyik 17 éves résztvevő szerint ezek a találkozók nagy inspirációt jelentenek.

A kiberbiztonság területén kimondottan alulreprezentáltak a nők, világszerte csupán a munkavállalók 11 százaléka tartozik a szebbik nemhez, pedig ezen a dinamikusan fejlődő területen szinte nulla százalékos a munkanélküliség, a vállalatok sorban állnak a frissen végzettekért és jobbnál jobb ajánlatokkal bombázzák a gyakorlott szakembereket. Még Izraelben is, amely high-tech nagyhatalomnak számít, az olyan jól ismert cégek, mint az Israel Aerospace Industries (IAI) is szakemberhiánnyal küzd, folyamatosan keresik az új embereket. Az Egyesült Államokban tízezer kiberbiztonsági álláshely vár betöltésre.

Csak hogy ne mondjátok, hogy hátrányos megkülönböztetést alkalmazok: fiúk, lányok hajrá, vár titeket egy fontos pálya, évente több millió privát adatot lopnak el a meglévő biztonsági rések miatt, állandó versenyfutás van a hackerek és a biztonsági szakemberek között. Rájuk fér a friss szellem, és egy kis erősítés.

Újságíró, az Új Kelet újság volt főszerkesztője