Az Al-Jazeera bejelentette, hogy megállapodás született az Izrael és a Gázai övezet közötti tűzszünetről. A jelentés szerint a tűzszünet azonnal hatályba lép. A hírt az izraeli fél is megerősítette.
A palesztin frakciók közös műveleti helyisége bejelentette, hogy népük “elkötelezett a tűzszünetre, ha Izrael megállítja agresszióját”.
Egy izraeli diplomáciai forrás elmondta, hogy a Hamász tűzszüneti kérelmet nyújtott be “négy különböző közvetítőn keresztül”. A forrás szerint “Izrael fenntartja a cselekvés szabadságát”, és azt válaszolta, hogy “a terepen történő intézkedések fogják meghatározni a folytatást”. A Hamász és Izrael közötti közvetítésben való erőfeszítésben az ENSZ, Egyiptom, Norvégia és Svájc vett részt.
A Gázai övezet palesztin frakciói bejelentették, hogy válaszoltak az egyiptomi közvetítési erőfeszítésekre, és tűzszünetben állapodtak meg. “Elfogadjuk a tűzszünetet, amíg Izrael nem sérti meg, és intéz támadást a palesztin nép ellen” – nyilatkozták.
Az IDF adatai szerint a jelenlegi eszkalációs kör kezdete óta mintegy 460 rakétát lőttek Izraelre a Gázai övezetből, ebből a Vaskupola több mint 100-at leszedett. Válaszul az izraeli hadsereg 160 célpontot támadott a Gázai övezetben. A bejelentés szerint a célpontok a Hamászhoz és az Iszlám Dzsihádhoz tartoztak, közülük négyet “különleges terrorista eszközöknek” neveztek.
Az IDF földi erők parancsnoka, Kobi Barak tábornok kijelölt egy vizsgálóbizottságot, hogy kivizsgálja a tegnapi eseményt, amelyben egy rakéta csapódott a korábban katonákat szállító buszba, súlyosan megsebesítve a jármű közelében álló katonát.
Az Iszlám Dzsihád katonai szárnya bejelentette, hogy az Askelonra tegnap kilőtt rakéta új típusú volt, melyet Gázában fejlesztettek.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.