Arab származású izraeli nagykövetet neveztek ki

izraeli arab diplomata nagykovet
George Deek, az első izraeli-arab nagykövet. Élvezetes és magas színvonalú megszólalásai vannak - fotó: YouTube

Izrael arab származású diplomatát nevezett ki nagykövetnek a keresztény George Deek személyében Azerbajdzsánba – jelentette a ynet pénteken.

A jaffói keresztény arab családból származó George Deek egy évtizede dolgozik a külügyminisztériumban, ahol számos pozícióban bizonyította már rátermettségét. Bakui kinevezése előtt korábban három évig helyettes nagykövet volt Nigériában, és szintén három évig Norvégiában. Ő az első magas beosztású keresztény az izraeli diplomata-karban.

2014-ben az erős szikla hadművelet idején ideiglenesen Deek vezette az oslói nagykövetséget, ahol megtervezte és lebonyolította Simon Peresz akkori izraeli államelnök látogatását is.

Először 2007-ben Izraelben jogászi diplomát szerzett, majd a Fullbright egyetem mesterképzését is elvégezte nemzetközi jog szakon Amerikában, és később a külügyminisztérium jogi osztályán is dolgozott.

Izrael mellett érvelő, Oslóban elmondott beszédét az internetezők tömegesen továbbadták, és ünnepelték. A népszerű előadó ebben elmesélte családja történetét, hangsúlyozta Izrael szerepét a közel-keleti stabilitásban, a demokratikus és toleráns értékek képviseletében.

Ezt a megnyilvánulását sokan a valaha volt legjobb izraeli diplomata-beszédnek tekintik. Élvezetes és magas színvonalú megszólalásai miatt rendszeresen előadónak hívják meg a különböző Izraelt támogató szervezetek szerte a nagyvilágban.

Javítás: 2018-11-18
A cikk címe korábban tévesen azt állította, hogy az első izraeli arab nagykövet kinevezéséről van szó. Egyik olvasónk jelezte, hogy az első arab származású izraeli nagykövet a muszlim Abu Yahya volt, aki 1995-ben Finnországban képviselte Izraelt, 2006-ban pedig Görögországban. Arab származású helyettes nagykövetek, konzulok – számosan vannak az izraeli diplomáciai karban, többek között Budapesten is.
Köszönjük a helyesbítést!