A kneszet első olvasatban elfogadta a terroristák családtagjainak áttelepítését engedélyező törvényjavaslatot

A Kneszet ülésterme - fotó: Wikipedia

A kneszet első olvasatban, a legfőbb ügyész tiltakozása ellenére elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a terroristák családtagjainak otthonaikból történő áttelepítését – jelentette a ynet szerdán.

Az indítványt az izraeli parlament viharos ülésén hatvankilenc képviselő támogatta, miközben harmincnyolcan ellenezték. A törvényjavaslat szerint a Ciszjordániát felügyelő katonai vezetés Ciszjordánia más térségébe költöztetheti át lakóhelyükről a terroristák családját az általuk végrehajtott terrortámadástól számított hét napon belül. A javaslat célja benyújtói szerint az elrettentés fokozása a merényletekkel szemben.

A plenáris ülésen Ahmed Tibi, a Közös Arab Lista képviselője azt kiabálta, hogy ez háborús bűnösök törvénye, és a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékre (NT) fognak kerülni az azt megszavazó képviselők.

A törvényjavaslat kneszet elé vitelét a keményvonalas Naftali Bennet, a telepeseket támogató, jobboldali nacionalista Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) párt vezetőjének követelésére szavazta meg a kormány vasárnap.

A kormány erről döntő tanácskozásán Avihaj Mandelblitt főügyész elutasította ezt a törvényjavaslatot, mert szerinte alkotmányellenes és a nemzetközi törvényekbe ütközik. Korábban Benjámin Netanjahu miniszterelnök is több alkalommal elhalasztotta a Bennet követelte indítvány kneszet elé vitelét.

A kneszet szerdai plenáris ülésén első olvasatban elfogadtak egy másik Ciszjordániával kapcsolatos, szintén vitatott törvényjavaslatot is a képviselők. Ez a törvény a telepek jogállásának rendezését célozza, „különleges státust” biztosítva az ott felépített izraeli településeknek. Garantálja a közszolgáltatásokat, az infrastruktúrát, valamint befagyasztja a vitatott földtulajdoni helyzet esetén kilátásba helyezett házrombolásokat.

Ezt az indítványt hatvanegyen támogatták negyvenhét honatya ellenében a ynet szerint. A parlamenti vita során kivezették a Közös Arab Lista három képviselőjét rendbontásért.

A javaslatokat még háromszor kell megszavazniuk a törvényhozóknak ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjenek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.