Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy megsemmisítette a libanoni Kfar Kilából az izraeli Metulla közösség felé átnyúló összes Hezbollah-támadóalagutat.

A hadsereg szóvivője, Ronen Manelis dandártábornok azt mondta, a járatokba áthatolhatatlan folyadékot szivattyúztak, ami megakadályozza, hogy a síita terrorszervet újra használatba vehesse őket.

Az izraeli oldalon lévő nyílásokba beöntött cement kifolyt a libanoni oldalon lévőkből, felfedve, hogy a föld alatti járatot lakóházak és egy gyár között ásták.

“Az a tény, hogy a Hezbollah civil épületeket használ fel céljaira Dél-Libanon városi területének szívében, az 1701. sz. határozat súlyos megsértését jelzi, továbbá veszélyezteti polgárai életét azzal, hogy élő pajzsként használja őket” – nyilatkozta Manelis, hozzátéve, hogy az egyik föld alatti járatot egy tyúkól alatt ásták.

A szóvivő szerint a támadóalagutak a Hezbollah “Galilea meghódítása” tervének részét képezték, lehetővé téve a Radwan harcosoknak, hogy behatoljanak Izraelbe, rövid hatótávolságú rakétákat és aknavető gránátokat lőjenek ki, a többi Radwan harcos pedig beszivárogjon a Metulla körüli közösségekbe, elvágja őket a 90-es úttól és megöljön annyi katonát és civilt amennyit csak tud.

A Hezbollah hét évvel ezelőtt hozta létre a Radwan elit egységet azzal a kifejezett céllal, hogy behatoljon Izraelbe és a lehető legnagyobb káoszt és pusztítást okozza.

A szóvivő nem kívánta közölni a Kfar Kilából induló alagutak, illetve a megsemmisítés alatt álló járatok pontos számát.

A hadsereg tájékoztatta az ENSZ békefenntartó erőit (UNIFIL) illetve a releváns hatóságokat az alagútról, továbbá a libanoni kormányt tette felelőssé a második libanoni háborút lezáró 1701-es sz. ENSZ-határozat súlyos megsértéséért.

A Hezbollah-alagutak feltárására és megsemmisítésére irányuló Északi Pajzs-műveletet december 4-én indította el az izraeli hadsereg. Az akció alatt eddig öt támadóalagut feltárására került sor.

A műveletben részt vevő egyik vezető tisztviselő hétfőn azt mondta, hogy mivel mindegyik alagút egyedi karakterrel bír, a megsemmisítési módjuk az útvonaluktól illetve a talajttól függ, amibe vájták őket.

“Ha egy alagút megsemmisítése egy ház felrobbanását vonja maga után a másik oldalon, és ez a legjobb módszer a járat megsemmisítéséhez, akkor ezt a módszert fogjuk választani.”

A Gázai övezet terrorszervezetei által ásott alagutakkal ellentétben a libanoni határon talált járatok mindegyike különböző jellemzőkkel bír, egyeseket betonelemekkel erősítettek meg, míg másokat sziklába vájtak.

“Az egyik alagút hasonlított egy Hamász által építetthez az útvonala miatt, de a többi ötcsillagos volt… szellőző és áram is volt bennük, ilyenekről a Hamász csak álmodhat” – mondta a tiszt.

Miközben az Északi-Pajzs a 23. napba lépett csütörtökön, az izraeli hadsereg hangsúlyozta, hogy a dél-libanoni falvakból izraeli területre átnyúló föld alatti járatok feltárása és megsemmisítése a terv szerint tovább folytatódik.