Széttrollkodták Bennet és Saked sajtótájékoztatóját

Érdekes új jelenség volt szombat este, amikor a Habait Hajehudiból való kilépést bejelentő sajtótájékoztatón egy ismeretlen – de a balos tüntetésekre járók számára nagyon is ismerős – alak állandóan közbeszólt.

Meghazudtolta a hangzatos kijelentéseket, magára, és mondanivalójára irányította a figyelmet, teljesen széttorolkodta a “nagy bejelentést” ország világ szeme láttára, élő adásban.

Ez legalább annyira érdekes volt, mint az immáron a jobboldalon is osztódással szaporodó pártok egyikének fellengzős szavai. Például amikor egyrészt ostorozták, másrészt mély tiszteletüket fejezték ki Netanjahu iránt, akkor azt kiabálta a pódium felé, hogy “miattatok, a haBajt haJehudi miatt is maradhatott mindeddig hivatalában, mert összejátszotok vele, noha korrupciós ügyeinek nyomozása után, a bizonyítékok alapján már vádirati javaslattal adta át a rendőrség az aktákat az ügyészségnek”.

(Annak idején Olmertet Ehud Barak ügyének sokkal korábbi szakaszában már távozásra kényszerítette, amikor megmondta neki, hogy felrobbantja a kormányt, ha nem lép hátra, ha nem adja át a stafétát pártja egy másik tagjának. Mert Izrael miniszterelnöke ellen nem folyhat rendőrségi nyomozás korrupciós ügyben, ez akkora szégyen. Így is lett, Olmert már le is ülte…)

De ki ez az alak, aki az oroszlánbarlangba merészkedve folyamatosan “kontextusba helyezte” Bennettet és Sakedet? A Makoban, a kettes tévében megjelent interjú szerint Gonen Ben Jicháknak hívják. A sajtótájékoztatót meghekkelő férfi egy évtizeden át a Sin Bet, az állambiztonsági szervezet ügynöke-szakértője volt, jogász, aki már évek óta rendszeresen küzd az utcán. Tüntetéseken szólal fel, és demonstrációkat szervez az izraeli korrupció ellen.

“Azt látom, hogy a kneszet százhúsz képviselője mostanáig üldögél, és hagyj, hogy ezek a folyamatok megtörténjenek. Az ellenzék is. Izraelért küzdök az utcákon már több éve, és elhatároztam, hogy Bennet és Saked sajtótájékoztatójára bújok az eső elől. Mi ebben a rossz?” – kérdezte.

“Ez a hamis szövegük. Minél több erejük van, annál inkább felhasználják a világi emberek kényszerítésére, akár az igazságszolgáltatási rendszerben, akár az oktatási rendszerben. És amikor a nagymama-meséiket mondják a partnerségről, és üres szövegeket a világi emberek bevonzására. Bennett nem lesz világi attól, hogy van egy világi szövetségese” – mondta az új pártról bírálatában a jelen lévő több tucat újságírónak.

Azt is elmondta, hogy ők is új pártot alapítottak Erec Hadasa (Új Ország) néven Eldad Janivval, Jisáj Hadasszal és másokkal. Egyrészt meggyőződésből él a nyilvánossághoz jutás ilyen eszközeivel, hogy szembesítse a többi politikust igazságukkal, másrészt kényszerűségből, hogy eljussanak a szavazókhoz, mert sem pénzük, sem lehetőségük nincs a mainstream média használatához, mint a többi pártnak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.