A Latet izraeli jótékonysági szervezet decemberben kimutatást jelentetett meg, amely szerint Izraelben 2018-ban egymillió gyermek és 1,3 millió felnőtt él szegénységben. Az adatot nyilvánosságra hoztuk, a téma érzékeny húrokat pendített meg, olvasóink napokig vitáztak a fb-oldalunkon, kaptunk hideget-meleget. Úgy tűnt, bőven van még mit beszélni az izraeli társadalom e nem újkeletű,, de annál fájóbb problémájáról. Felkértük a magyar származású dr. Yossi Korazim-Kőrösyt, az Izraeli Népjóléti Minisztérium nyugalmazott főmunkatársát, a Cfat Akadémia és a budapesti Wesley János Lelkészképző Főiskola tanárát, legyen segítségünkre a kérdés jobb megismerésében.
Bár a Bituah Leumi (Nemzeti Biztosító) legutóbbi, csupán a jövedelmet vizsgáló 2017-es statisztikája a csaknem 9 milliós országunkban „mindössze” 1,78 millió szegénységi küszöb alatt élő izraelit tart nyilván, a Latet kutatása reálisabb, mert további tényezőket is vizsgál. Az általuk alkalmazott index a személyi jólét több dimenzióját: a lakhatási körülményeket, az oktatási lehetőségeket, az egészségi helyzetet, a táplálkozási biztonságot és a megélhetési költségek kezelésére való képességet is méri. De mindegy, kinek az adatait nézzük, sajnos a tendencia egyértelműen növekvő, még akkor is, ha közben azt halljuk, hogy az izraeli gazdaság kiemelkedően teljesít – mondta Yossi Korazim-Kőrösy.
A közgazdászok és a jóléti kutatásokat végzők évek óta egyetértenek abban, hogy egy ország gazdasági prosperitása nem feltétlenül jelenti a szegények számának csökkenését. Sőt a szocialista típusú, jóléti államok visszaszorulásával még egy GDP (éves megtermelt nemzeti vagyon) tekintetében jól teljesítő országban is egyre nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. Nyílik a társadalmi olló. Persze ez nem jelenti azt, hogy szegénynek lenni Izraelben ugyanaz, mint szegénynek lenni Magyarországon, vagy Indiában. Tévedés ne essék, mindkét ország, és még több mint 30, OECD kutatásban részt vevő nemzet ugyanazt a formulát használja a szegénység-gazdagság vizsgálatára, de a kiindulási számok, a legkisebb és legnagyobb fizetési összegek, és az átlagfizetésből élők száma országonként változó. A szegénység tehát relatív, mindenhol a saját ország adataihoz képest kell érteni.
A számítások alapja nem az átlagfizetés, hanem az úgynevezett medián fizetés, ehhez képest határozzák meg a szegénységi és gazdasági küszöböt. Az ország összes háztartását vizsgálva, a középső decilisben elhelyezkedők bére lesz a medián.
Hogy megvilágítsuk, ez miben különbözik az átlagfizetéstől, vegyünk egy ideális „A” országot, ahol a felső és alsó fizetési kategóriák közötti különbség nem több mint háromszoros, itt a medián fizetés közel ugyanannyi, mint az átlagfizetés. A „B” országban azonban sokkal nagyobbak a társadalmi különbségek, pl. egy banki dolgozó és bankvezető közötti bérkülönbség 100-szoros (ez az izraeli helyzet), itt a medián fizetés összege az átlagfizetés alig 50 százaléka, szinte a minimálbér összegével egyenlő. A Statisztikai Hivatal (2018 szeptemberi) adatai szerint az izraeli átlagfizetés 10 603 sékel, ezzel szemben a Bituah Leumi támogatásainál használt medián fizetés mindössze 5478 sékel, tehát van egy széles középréteg, amely alig keres többet, mint a minimálbér. Aki ennek az összegnek csupán a felét, azaz 2739 sékelt, vagy annál kevesebbet keres, az már szegénynek számít. (2016 januárjában a Statisztikai Hivatal adatai szerint a 3,9 millió izraeli munkavállaló csaknem ötöde kevesebbet keresett, mint a minimálbér, és legalább ugyanennyien éppen csak kicsivel felette.)
A szegénység témájához szorosan kapcsolódik a társadalmi egyenlőtlenség fogalma is. E tekintetben Izraelben tavaly parányi javulásról számoltak be a szakértők, de ha összehasonlítjuk a közelmúlt adatait akár csak a 90-es évek adataival, akkor bizony szembetűnő, hogy milyen mértékben távolodott el egymástól a bérminimum és a bérmaximum az OECD országokban (2011-től Izrael adatai is benne vannak az OECD átlagban).
Hogy érzékeltessük az olvasókkal, mit is jelent ez a drasztikus bérkülönbség, álljon itt egy szám: 2017-ben az izraeli munkavállalók TOP 1 százaléka kapta a teljes izraeli bértömeg 29 százalékát! Ez az arány a nagy gazdasági világválság idején volt jellemző Amerikában.
Bár Izraelben évről-évre csökken a munkanélküliek száma, 2018 októberében mindössze 4 százalék körüli volt, mégis 2013 óta újra nő a szegénység. Ennek egyik oka a megélhetési költségek növekedése, valamint a továbbra is nagy bérrés (a különböző társadalmi csoportok fizetése közötti különbség).
A szegények száma különösen a haredi (vallásos zsidó) és az arab családok között magas, ebben a két csoportban az izraeli átlag kétszerese a szegénységi küszöb alatt vagy közvetlen közelében élők száma. Körükben a szegénység egyrészt a magas gyermekszámban, másrészt az egykeresős családmodellben gyökerezik.
A Latet legújabb felmérésében megkérdezettek több mint 80,1 százaléka úgy gondolta, hogy a szegénység ellen leginkább az államnak kellene tennie, de arra a kérdésre, hogy látja-e jelét annak, valóban történik előremozdulás, csak 25,9 százalék tudott igennel válaszolni.
Az elmúlt években Izrael állama fontos lépéseket tett a tekintetben, hogy a haredi férfiakat és az arab nőket a munkaerőpiac irányába terelje. A különböző támogatott képzések, munkáltatóknak nyújtott támogatások mellett a legnagyobb hajtóerő a különböző szociális juttatások, mint a családi pótlék (kicbat jeladim), a jövedelem-kiegészítés (haslamat hahnasza) radikális csökkentése volt.
Az állami erőfeszítéseket részben siker koronázta, a Bituah Leumi 2017-es kimutatása szerint 2016-hoz képest az arab családok között 2 százalékkal, 47,1 százalékra csökkent a szegények száma. Az utóbbi két évben az ultra-ortodox csoportban nőtt a foglalkoztatottság, a szegények száma azonban továbbra is magas (43,1 százalék). A szegénységben élő 466 400 izraeli család 15 százaléka haredi.
A munkavégzés nem feltétlenül elég ahhoz, hogy valaki ki tudjon törni a szegénységből. A Bituah Leumi felmérése szerint ugyan némileg csökkent a „dolgozó szegények” száma, köszönhetően a minimálbér 5300 sékelre való emelésenek, de az egyszülős és a három gyereknél többet nevelő családokban továbbra is magas a szegények száma. A Latet által segélyezettek 62 százaléka dolgozik, de nem képes eleget keresni ahhoz, hogy megfelelően táplálja a családját.
A társadalmi mozgalmak hatására az elmúlt időszakban nőtt az idősek és fogyatékkal élők járadéka is, ennek ellenére az idősek között a 2016-os 69 százalékról 76 százalékra nőtt a szegények száma. A Latet által támogatott idősek 92,9 százaléka arról számolt be, hogy alig tud kijönni a nyugdíjából, csaknem 80 százalékuk nem váltja ki a szükséges gyógyszereit, nem jár fogászati kezelésre, mert nincs rá pénze.
A szegénység témája világszerte a politikai agendák része, főleg választások idején. Kormánya válogatja, milyen vehemenciával és valós cselekvési tervekkel, megvalósult programokkal veszik fel a harcot a társadalmi egyenlőtlenség ellen. Egy azonban biztos, a helyi akciók mellett globális együttműködésre is szükség van, hangsúlyozta Thomas Piketty, francia közgazdász, a „Tőke a 21. században” szerzője. A 2013-ban megjelent, magyarul is olvasható könyvének központi tézise szerint a növekvő gazdasági egyenlőtlenség a kapitalizmus velejárója, ami csak állami beavatkozás útján fordítható meg. A könyv érvelése szerint a kapitalizmus reformra szorul, melynek hiányában a demokratikus rend kerül veszélybe. A professzor ezért nemzetközi összefogást javasol az adóparadicsomok megszüntetésére. Helyi szinten az adókerülés szigorú megbüntetését, a kiemelkedően nagy jövedelmek 80 százalékos megadóztatását, és a már felhalmozott nagy vagyonok évi 10 százalékos adóztatását tartaná megfelelő lépésnek.
Javaslataival a közgazdászok egy része nem ért egyet, az azonban biztos, hogy az általános jólét javulását csupán a helyi gazdaság felpörgetésével nem lehet elérni, ahhoz szükség lesz a tőke egy részének átcsoportosítására a gazdagoktól a szegények felé. Mivel kevés Bill Gateshez hasonló milliárdos akad, aki önként hajlandó lemondani a vagyona nagy részéről, valószínűleg állami eszközökkel kell azt majd kikényszeríteni. Ehhez azonban ismernünk kell a vagyonosainkat, és azt is, hogy honnan származik a gazdagságuk – hangsúlyozta Yossi Korazim-Kőrösy.
A szegénység témakörét már évtizedek óta kutatják a világban és Izraelben is. Több állami és magánszervezet végez felméréseket a témában, mutató számokat jelentetnek meg, de alig-alig foglalkozik valaki tudományos, és nem kriminológiai szempontból a gazdagokkal. Én már évek óta forszírozom, hogy készüljön vizsgálat a meggazdagodottakról, nem azért, mert utálom őket, hanem mert úgy hiszem, a társadalmi egyenlőség szempontjából érdemes lenne megvizsgálni, hogy kik tartoznak ebbe a csoportba és hogyan gazdagodtak meg. Nem kell nyomozónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, történtek legitim és illegitim meggazdagodások az elmúlt évtizedben Izraelben. Meggyőződésem, hogy a szegénység kutatására fordított összeg feléből hasznos információkat kaphatnánk a keletkezett vagyonos rétegről, de sajnos a kutatási forrásokat kezelő szervezetek, bár helyeslik, mégsem támogatják az ilyen típusú vizsgálatokat. Ennek ellenére optimista vagyok, mert hiszem, hogy a döntéshozók előbb-utóbb megértik, szükség van erre a kutatásra.
A felháborodást kiváltó cikk:
Újságíró
