Erőszakkal eltávolítottak háromszáz fiatal zsidó telepest egy illegális ciszjordániai kolóniáról, amelyet két évvel ezelőtt már egyszer felszámoltak egy izraeli bíróság határozatára; huszonhárom rendőr és három civil megsebesült – jelentette a Jediot Ahronot újság honlapja, a ynet csütörtökön.
A telepes fiatalok úgy tiltakoztak az utóbbi hónapokban az újabb ciszjordániai palesztin terrorakciók miatt, hogy a már két éve felszámolt Amóna kolónia helyére költöztek két lakókocsiba. Nem távoztak a felsorakozott rendőri és határőrosztagok felszólítására sem. Kövekkel és fémtárgyakkal dobálták a csütörtök reggel evakuálásukra érkezett izraeli rendfenntartó erőket, gumiabroncsokat gyújtottak fel, és olajat öntöttek az oda vezető útra. Az erőszakos evakuálás során a rendőrök letartóztattak hét telepest. A rendfenntartók többnyire könnyebb sérüléseket szenvedtek a kődobálásban, egyiküket egy éles tárggyal megszúrták.
A Békét Most nevű izraeli békemozgalom egy friss jelentése szerint Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta példátlanul intenzívvé vált Izraelben a telepesek tevékenysége, újabb kolóniák tervezése és építése a megszállt területeken, mert a kormány és támogatói – a mozgalom szerint – úgy érzik, „bármit megengedhetnek maguknak”.
A hivatalos kormányzati forrásokból összegyűjtött adatok szerint 2018-ban valóban nőtt az építkezések száma, és nagyon intenzívvé vált az újabb telepeslakások tervezése. Ez a tendencia tovább növelte a palesztinok bizalmatlanságát a Trump-kormánnyal szemben, mert Rámalláh szerint minden új településbővítés tovább rontja annak esélyét, hogy Izrael mellett egy palesztin állam is létrejöjjön.
A telepesek támogatói és ellenfelei egyformán megerősítik: megváltozott a légkör azóta, hogy Trump lett az amerikai elnök Barack Obama után, aki még megpróbált gátat vetni a zsidó telepépítéseknek a megszállt területeken. A palesztinok és a nemzetközi közösség túlnyomó többsége illegálisnak és a béke akadályának tekinti ezeket a zsidó kolóniákat Ciszjordániában.
Jelenleg több mint 400 ezer zsidó él Ciszjordániában, kétszázezer pedig a szintén 1967-ben annektált Kelet-Jeruzsálemben. A palesztinok mindkét területre jövendő államuk részeként tekintenek. Az amerikai elnökök Trump előtt – mind a republikánusok, mind a demokraták – elítélték Izrael telepespolitikáját.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója