Július 11-e, szombat mérföldkő a mélyen vallásos zsidók és a rendfenntartók viszonyában. Aznap este több száz ultraortodox tüntető tűzött össze a rendőrséggel Jeruzsálem Romema negyedében. Az eset önmagában nem lenne kirívó, azonban az összecsapás kiváltó oka most az ultraortodox negyedek lezárása volt. A koronavírus második hulláma sokkal rosszabbul és hamarabb érintette Izraelt, mint amire számítottunk, és ez alól a vallásos negyedek és városok sem kivételek. A tüntetők utakat próbáltak lezárni, másutt kordonokat félrelökni, továbbá az odaérkező rendőröket kövekkel, tojással és egyebekkel dobálták meg.

Különbségek ultraortodox és szekuláris közösségek között

Közismert, hogy az izraeli társadalom több területen is erősen megosztott, legyen az politika, ideológia vagy vallás. Gyakorlatilag az államalapítás óta ellentétek feszülnek a vallásos – elsősorban az ultraortodox – és a világi (szekuláris) közösségek között. A nem vallásosok gyakran vádolják az ultrákat, hogy a vallási parancsokra hivatkozva elkerülik a katonai szolgálatot, és nem túl hízelgően élősködőknek tekintik őket, akik nem jelennek meg a munkaerőpiacon, de elvárják a különböző juttatásokat. A két közösség között nagyon komoly ideológiai és életvezetési különbségek is vannak. Az ultraortodoxok életmódjukra nézve kizárólag a Halachát, vagyis a vallási törvényeket ismerik el, és ez számukra felülír mindenféle egyéb társadalmi (világi) törvényt. Alapvetően ezért is élnek nagyon zárt közösségekben, ahol nem kell érintkezniük a világi életmód normáival.

Igen fontos hangsúlyozni, hogy az ultraortodox közösség számos különböző csoportból áll, eltérő szokásokkal és spirituális-kulturális háttérrel. Általánosítások és kategóriákba szorítások eddig sem tudták a felmerülő konfliktusokat megoldani, sem a különbségeket áthidalni – és most sem fogják.

Hogyan reagált az ultraortodox közösség a járvány első hullámára?

A koronavírus terjedésével kialakult járvány sajnos csak mélyítette a már eddig is meglévő ellentéteket. A vírus megjelenésével egy időben Izrael gyorsan és szigorúan reagált, a határok azonnali lezárásával, karanténnal és számos megszorítással. Az izraeliek (habitusuktól eltérően) e szabályokat az első hullám idején igen komolyan vették, és többségüket be is tartották. Kivételt képezett azonban ez alól egy darabig az ultraortodox közösség.

Vajon a vallásosak miért reagáltak lassabban és csak keményebb odahatásra? A helyzet sokkal összetettebb, mint sejtenénk. Az ultrák a külvilágból érkező minden információt, utasítást, de még kérést is bizalmatlanul és gyanakvással fogadnak. Úgy tekintik, hogy ezek támadások az életmódjuk ellen, beavatkozás a közösség privát szférájába. Természetesen a nem vallásos közösségek is fenntartásokkal és kétkedéssel fogadták a helyzet súlyossága miatt életbe léptetett intézkedéseket, de ez hatványozottan jelentkezett a vallásos közösségben.

Az egyértelmű vészhelyzet kezelésében komoly akadály, hogy a vallásos-ultraortodox közösségen belül nincs egy mindenki által elfogadott autoritás. Vagyis a fertőzés megfékezésének egyetlen módja, ha a különböző csoportokat vezető rabbikat sikerül meggyőzni a védőintézkedések szükségességéről. Hiszen kizárólag ők lehetnek hatással a híveikre. Ez újabb szakadáshoz vezetett: sok rabbi megértette és megtett minden tőle telhetőt, több radikális és hangos csoport pedig minden módon igyekezett kivonni magát a szabályok alól. Az ultraradikálisok nagyon gyakran fellépnek mindenféle orvosi beavatkozás ellen, és oltásellenesek is. E csoportokban fogalmaztak meg olyan véleményt, hogy a vírus terjedése a nők nem megfelelő viselkedésének, illetve nem eléggé szerény öltözködésének tulajdonítható. Ezek a csoportok szervezik a tüntetéseket, az ő hangjukat hallják a szekulárisok – és a média! –, és az ő viselkedésük alapján alkotunk véleményt az egész (mármint valamennyi ortodox) közösségről. Persze, jogos a kérdés, hogy ha a radikálisok károsan hatnak a teljes ortodox közösség megítélésére, akkor ők maguk miért nem lépnek fel ellenük.

A másik tényező, ami a lassú és gyanakvó reagálást elősegítette, az magában az ultraortodox életmódban keresendő. E csoportok elkülönülve, a világi élettől elzártan élnek. Ennek következménye az információk lassú terjedése. Miközben mi, világiak már február elején láttuk a Kínából érkező videótudósításokat az interneten vagy a televízióban, addig az ultraortodoxok világában, ahol se tévé, se rádió, se egyéb telekommunikációs forma, ahol a közösséget érintő fontos információk a mai napig faliújságon jelennek meg, április elejéig nem is jutott el híradás a vírus terjedéséről és a járvány súlyosságáról.

Ezt a közösséget nagyon érzékenyen érintik a szigorítások, hát még a karantén. Az ultraortodoxok 45%-a a létminimum alatt él. Az életkörülményeik nagyon gyakran még az alapvető egészségügyi szabályok betartását (személyi higiénia stb.) is megnehezítik, hát még egy járvány sajátos előírásai. A családok nagy létszámúak, sok a gyermek, általában kicsi és egészségtelen helyiségeket oszt meg aránytalanul sok ember. Ha valakinek a családból karanténba kellene vonulnia, szinte képtelenség saját szobát és fürdőszobát biztosítani számára.

Életmódjukból fakadóan a közösségnek kiemelten fontos a szerepe. A nem vallásosak számára is komoly lelki és szellemi terhet jelent, hogy el vannak zárva szeretteiktől, barátaiktól, fel kell adniuk a megszokott szabadidős tevékenységeket. Ez fokozottan sújtja az ultrákat, ahol minden tevékenység a mikroközösségeken belül zajlik, ahova semmiféle információ nem szivároghat be kívülről.

Tehát a járvány első hulláma során pontosan a lassú és ellenséges reakciókért zúdult az ultrákra a szekuláris közösség haragja, és a második hullám ezt tovább fokozta.

Második hullám – vagy még az első folytatása?

Az adatokon nincs mit szépíteni. A legtöbb koronavírus-fertőzött Jeruzsálemben az ultraortodox közösségekből kerül ki. A betegek 37%-a olyan negyedekben él, mint Ramot, Geula, Mea Searim, Mekor Baruch stb. Ezekben a városrészekben a fertőzöttség 17%-os átlagot mutat, míg a város más részein csak 7,4%, ami lényegesen alacsonyabb, még ha tendenciája sajnos növekvő is. Az ultraortodoxok esetében azért hiba második hullámról beszélni, mert a fertőzések 72%-a otthonról, a lakóközösségből származik, vagyis az első megfertőződöttek most adják tovább a családtagjaiknak. Igen elszomorító, hogy számos ultra hozzáállása ennek ellenére sem változott a szabályok betartását illetően. A forgalmasabb városrészekben, a belvárosban, ahol a rendőrség folyamatosan ellenőrzi őket, viselnek maszkot, de ezek rögtön lekerülnek a vallásos negyedek szűk sikátoraiban.

Ebből egyértelműen következne, ami az első hullám alatt működött: a kormány és az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyásával ezeknek a negyedeknek a lezárása. A döntést az első körben sem fogadták lelkesedéssel, akkor sem, amikor az egész ország zárlat alatt volt. De a helyzet most gyökeresen megváltozott. A koalíciós kormány meglehetősen botrányos megalakulása, fokozatos hitelvesztése, a gazdasági válság, a hihetetlenül megugrott munkanélküliség és ezzel együtt az állampolgárok elégedetlensége, a következetlen intézkedések, a szigorítások bevezetése, majd módosítása – ez együtt oda vezetett, hogy nemcsak az ortodox, de a szekuláris társadalom is elkeseredett, dühös, és a korábbinál sokkal kevesebb hajlandóságot mutat a helyzet elfogadására.

És ismét a tüntetések elszomorító képeinél vagyunk. De ez már nem csak a vallásos negyedekben élők lázongása. Egyre több helyről kapnak politikai megerősítést. Az Egységes Tóra a Judaizmusért párt képviselője, Yisrael Eichler felszólította az ultraortodox képviselőket, hogy hagyják el a kormánykoalíciót, ha a lezárás megtörténik. Érvnek azt hozza fel, hogy amikor Tel-Avivban bárok, vendéglők tartanak nyitva, szabadon zajlanak a tüntetések, akkor nem lehet jogszerűnek tekinteni az ultraortodoxok „ketrecbe zárását”.

„Aki a mai napig azt hitte, hogy Izrael Állam az ultraortodoxoknak ugyanolyan emberi jogokat biztosít, mint más állampolgárainak, az ma szembesülhet a csúnya igazsággal. Egy ultraortodoxnak nincsenek alapvető állampolgári jogai Izraelben” – hangoztatta Yisrael Eichler. Őt persze nem a mostani stressz hozta ki a sodrából, rendszeresen olyan nyilatkozatokat tesz, amelyekben Izraelt az ellenség államának nevezi, máskor történelmi-nemzeti katasztrófának, a reform zsidókat pedig mentális betegeknek. Egyre több vallásos politikus szólal fel a tüntetőkkel szembeni brutális bánásmód, valamint az ultraortodox közösség stigmatizálása, illetve bűnbaknak kikiáltása ellen.

Eközben a vallásosak is hoznak fel jogos érveket az elkülönítés ellen: ők sem akarnak összezárva lenni a betegekkel és fertőzöttekkel. Azt kérdezik, hogy miért nem viszik az újabb betegeket az első hullám során kialakított, úgynevezett koronahotelekbe. Választ várnak arra is, hogy ha egy család most is elveszíti az általában egyetlen kereső családtag havi jövedelmének egy részét (vagy egészét), akkor ki fogja vállalni a felelősséget az egész családot érintő következményekért.

A harc folytatódik, de a koronavírus terjedése is. Nem tudok más megoldást elképzelni a helyzet és a káosz jobb kezelésére, mint azt, ha kivétel nélkül mindenki felelősségteljesen követné és betartaná a szabályokat, akár vallásos, akár szekuláris.

Megjelent az Új Kelet újság 2020. júliusi számában.