Palesztin halott a Gázai övezetben; késes támadás Ciszjordániában

Meghalt egy palesztin nő az izraeli biztonsági erőkkel való összecsapásokban pénteken Gázában, az újabb tüntetéseken. Merényletkísérlet Judeában.

A palesztin egészségügyi források szerint a nőt a fején érte találat, belehalt sebesülésébe.

A Gázai övezet határánál tartott demonstráción ezúttal is több ezren vettek részt. Asraf al-Kidra, a palesztin egészségügyi minisztérium közölte azt is, hogy további 25 palesztint sebesítettek meg az izraeli biztonsági erők.

A hadsereg szóvivője elmondta, azért nyitottak tüzet, mert katonáik mintegy 13 ezer palesztinnal néztek szembe, akik közül voltak, akik köveket vagy gránátokat dobáltak át a határkerítésen, illetve határsértést követtek el. Egy katona könnyebben megsérült egy felé dobott kőtől.

A hadsereg azt is közölte, hogy egy palesztin férfi péntek délután késes támadást kísérelt végrehajtani egy ciszjordániai katonai állásnál Kirjat Arba zsidó település bejáratánál Givat Avot közelében. A katonák és egy telepes ártalmatlanították a merénylőt.