Múlt héten ismét elsirattuk a Szentélyt és a zsidó Jeruzsálemet, amely csak kétezer év után születhetett újjá 1948-ban. Na de mi jött utána? Pár száz éves római, majd bizánci uralom után jöttek ezer évre a muzulmánok. Akik a jeruzsálemi városfalakat újjáépítő II. Szulejmán (1494-1566, Szigetvár) rövid epizódján kívül csúful elhanyagolták a Szentföldet, és új fővárost építettek maguknak messzi vidékeken, Damaszkuszban, Kairóban, Bagdadban, Konstantinápolyban. Vagy mégsem?
Mégsem. Csodálatos titkokat rejt az ország közepén egy lepukkant, poros kisváros, Ramle. Mely manapság csak a bűnözési statisztikákban áll az élen, pedig egykoron egészen másképp volt. Ezen a héten is bakancsra fel, és látogassunk el egy valaha világszép és pompázatos muszlim városba. Ha hiszik ha nem, ez volt a muzulmán idők legjelentősebb települése Izrael földjén, sőt volt olyan, hogy egy hatalmas világbirodalom fővárosa. Ahonnan a Pireneusoktól Kínáig terjedő, és tudományokban, kultúrában az egész akkori nagyvilág élén járó muzulmán nagyhatalmat irányították!
Szulejmán ibn Abd al-Malik, a későbbi első Szulejmán kalifa, a Omajjád dinasztia egyik nagy vezetője alapította a várost 716-ban. Igazi zöldmezős projekt volt. Az ókor óta virágzó Lod mellett – helyett végre egy echte muszlim várost akart a frissen elfoglalt területen, a zsidók és Jézus egykori földjén, ahol Jeruzsálemből álmában lovával az égbe emelkedett a próféta.
Már akkor is homokos volt a talaj errefelé. Raml arabul homok, innen kapta nevét az új, fallal körülvett város. Véget ért a pax romana néhány nyugis évszázada, kellett ismét a védelem a karavánoknak. Jöttek is szép számban Egyiptom vagy a tenger felől Jaffóba, és onnan Jeruzsálem érintésével Damaszkuszba, sőt a mesés Bagdadba. És itt megpihentek, piacoztak egy nagyot.
A város első virágzásának nyomait a még romjaiban is csodálatos Fehér mecsetnél láthatjuk. Egy később épült hatalmas (fehér) minaret is áll mellette, s újjáépítését több mai arab nagyhatalom is fedezné. Kérdés Izrael akarja -e hogy az ország közepén egy hatalmas, új mecset pompázzon és hirdesse az országban egykor uralkodó iszlám birodalmat… Hogy megértsük, miféle nagyságrendű – talán még Mekkával is vetélkedő – épület lehetett errefelé akkoriban, sajnos manapság lopakodnunk kell.
Szóval bátran osonjunk át a kerítésen, és menjünk le egy majd ezerháromszáz éves, és ma is tökéletes állapotban lévő lépcsőn a mecset alatti egykori ciszternába. Ott aztán ne szégyelljük, ha lenyűgöz minket a csúcsos boltívvel operáló, s még az egykori vakolatot is máig megőrző építészeti tudás. Ja, az ezeregyéjszakából ismerős Hárún ar-Rasíd három ilyen ciszternát is építtetett az épület alá, de csak egy van nyitva félig legálisan a kerítésen átmászó kultúrára éhes úri közönségnek.
Ez a csúcsos boltív bizony háromszor akkori terhet tud megtartani, mint a régebbi, római, szimpla változata. S rögtön megértjük legalább egy kicsit a korai muzulmán birodalom jelentőségét az egyetemes tudás, s benne a matematika (algebra, a nulla, mint szám feltalálásása, stb.) és ugye az építészet fejlesztésében. A fehér minaretet Izrael fel is terjesztette az UNESCO világörökségei közé, de aztán a minap kiléptünk a szervezetből, és már szóltak is, hogy akkor stornó.
Azért hívták a damaszkuszinál, az akkori birodalmi fővárosnál is nagyobb épületet fehér mecsetnek, mert márványból volt. Amit messzi földről kellett idehozni, mert itt nem terem. Persze csodájára is járt az egész akkori világ. A mecset mellett szokás szerint egy hatalmas udvar is volt az ima előtti rituális tisztálkodást szolgáló medencével, lásd ciszternák. Sajnos 1034-ben, 1068-ban, és a keresztes korban is földrengések sújtották a mecsetet, utoljára a mameluk Baibars építette újjá az impozáns, 93 méter hosszú, 84 méter széles építményt. Aztán a középkorban előbb elhagyták, majd elhanyagolták és széthordták. Valószínűleg komoly vonzerőt jelenthetett ebben az értékes fehér márvány is…
A földrengések után nyugatra építették újra a várost. És ott, a modernebb régi városban járva ismét érdemes a föld alá merészkedni az ívek medencéjéhez, egy másik ciszternához. Nagyszerű mulatság a csónakázás ebben a földalatti víztározóban, amit az Abbászia dinaszta (lásd Hárún ar-Rasíd) idején építettek. Akkoriban a Gezernél lévő források vizét hozták idáig, manapság megnyitják a tűzcsapot és így töltik újra…
Aztán ma is híres a ramlei piac, ha arra járunk, érdemes vinni a banyatankot. Nem lesz szívünk otthagyni a szem-száj ingerét, ami ráadásul sokkal olcsóbb, mint mondjuk Jeruzsálemben a Mahané Jehúda piac. És mindenképp tekintsük meg az új, a földrengés után felhúzott második óváros ferences templomát is, amelynek kolostorában maga Napóleon szállt meg Földközi tengeri hadjárata idején, 1799-ben.
Itt állítólag annyira idegesítette a közeli müezzin hajnalban, amikor felébresztette, (mellesleg éppen ez a dolga!), hogy odalőtt. És még állítólag el is találta, mert olyan ügyes volt, pedig a távolság alapján ez képtelenség.
És lám, ma is érdemes volt útnak indulnunk. Több mint ezer év történelmét és kulturális vívmányait, de legalábbis azok romjait csodálhattuk, sic transit gloria mundi már megint.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
