A hadsereg kiterjedt légitámadást hajtott végre Szíriában – 11 szíriai halott

Az izraeli hadsereg kiterjedt légitámadást hajtott végre hétfőre virradóan Szíriában, válaszul arra a rakétára, amelyet szíriai területről indítottak el az előző nap Izrael felé, és az izraeli légvédelem a Golán-fennsík felett elfogott – jelentette a helyi média hétfőn.

A Háárec című újság honlapja szerint izraeli harci repülőgépek Damaszkusz melletti fegyverraktárakat, hírszerző létesítményeket, kiképzőközpontokat és légvédelmi állásokat támadtak. 

A célpontok az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz Szíriában állomásozó alakulatai és a Hezbollah libanoni síita szervezet szíriai erői voltak: a damaszkuszi nemzetközi repülőtér raktárai, valamint az al-Kiszva és Dzsamaríja környékén lévő iráni katonai létesítmények. 

A lap kiemeli, hogy ezúttal Izrael nyíltan elismerte a bevetéseket, sőt a hadsereg közleményben számolt be róluk, tehát már nem titkosan kezeli a szíriai légicsapásokat. Az elmúlt években a hasonló akciókról Jeruzsálem hallgatott, nem ismerte el, de nem is tagadta őket.

Noha a szíriai légvédelem elfogott számos izraeli rakétát, a lövedékek jelentős része célba ért Izrael szerint. A robbanásokat elsősorban a helyi emberi jogi szervezetek jelezték. A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap egy esz-Szuveidában működő internetes újságra hivatkozva azt közölte, hogy a légitámadás után nyolc katona megsebesült, s ketten közülük kórházba szállításuk után meghaltak.

Izrael azzal vádolja Iránt, hogy egyre jobban növeli katonai jelenlétét Szíriában, s ezt veszélyesnek tekinti. Ezenkívül Teherán modern fegyverekkel látja el Szíriából a támogatásával működő libanoni Hezbollahot – állítja Izrael.

Az izraeli katonai vezetők hétfő reggeli helyzetértékelésükben úgy határoztak, hogy ezen a napon nem engedélyezik a szíriai határ mellett működő és a havazás miatt most sokak által látogatott Hermon-hegyi síparadicsom megnyitását a Szíriából érkező vasárnapi rakétatámadás miatt. A föld-föld rakétát szintén a damaszkuszi repülőtér fegyverraktárai elleni izraeli légicsapás után indították el a sízőhely irányába, de a Vaskupola nevű izraeli védelmi rendszer ellenrakétája a levegőben megsemmisítette. Ennek a vasárnapi izraeli légicsapásnak az előzménye, hogy Damaszkuszba érkezett Teheránból egy szíriai szállítógép. A repülőtér melletti raktárat a gép kirakodása után találták el izraeli rakéták. Az izraeli légicsapás hírére visszafordult Teheránba az iráni Mahan Air légitársaság Damaszkuszba tartó egyik teherszállító repülőgépe. Izraeli és amerikai védelmi szakemberek szerint Teherán gyakran használ ilyen civil teherszállító repülőgépeket arra, hogy fegyvereket szállítson baráti milíciáinak a térségben. Az amerikai pénzügyminisztérium szankciókkal sújtotta a Mahan Airt amiatt, hogy gépei Washington vádja szerint rendszeresen szállítanak fegyvert.

Lelőtt izraeli szárnyas rakétákról, szíriai veszteségekről számol be az orosz hadsereg

Több mint 30 izraeli manőverező robotrepülőgépet és irányítható bombát lőtt le a szíriai légvédelem a Damaszkuszhoz közeli célpontok ellen éjszaka végrehajtott izraeli légicsapások során – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A közlemény hozzáteszi, hogy az izraeli támadásban a szíriai hadsereg négy katonája meghalt, négy megsebesült, s a damaszkuszi nemzetközi repülőtér infrastruktúrájában részleges károk keletkeztek.

Az orosz katonai tárca előzőleg, vasárnap este azt közölte, hogy a damaszkuszi reptér közelében a szíriai légvédelem hét izraeli rakétát semmisített meg.

Moszkva szerint az izraeli légierő hétfőre virradóra három légicsapást mért Szíria területére, nyugati, délnyugati és déli irányból.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.