Nagyobb izraeli városokban és az ország főbb közlekedési útvonalai mentén jelent meg néhány nappal ezelőtt a fent látható plakát, melyen négy vezető izraeli oknyomozó újságíró, kommentátor fotója szerepel: Ravid Drucker, aki többek között a tengeralattjáró ügy felfedéséért „felelős”, valamint Ben Caspit, Amnon Abramovits és Guy Peleg vannak a képen, akik sokat foglalkoznak Netanjahuval és tudósítanak a kormányfővel, illetve családjával kapcsolatos ügyekről munkahelyükön, az izraeli kereskedelmi csatorna híradójában és más médiákban.
A kitett plakátok kezdetben csak az újságírók képeit és az alábbi feliratot tartalmazták: „Nem ők fognak dönteni”, azt azonban, hogy ki áll az újságírók elleni uszítás mögött, nem lehetett tudni.
Ez csak néhány nappal később derült ki, amikor a plakátokra rákerült a kormányzó Likud párt jele, és a „Csakazértis Netanjahu” felirat. Később ugyanezzel a szlogennel a Lukid által finanszírozott Facebook oldal is beindult azzal a céllal, hogy bemutassa azt a választási propagandát, miszerint a Netanjahu ellen készülő vádiratban hozott döntés mind a rendőrség, mind a főügyész részéről valójában a – baloldali – sajtó nyomásának az eredménye.
A múlt hónapban Shahar Ben Meir és Yitzhak Aviram ügyvédek a Központi Választási Bizottsághoz fordultak panasszal és követelték, hogy tiltva legyen az interneten megjelenő anonim választási propaganda. A jelenlegi Propaganda törvény szerint minden párt köteles a köztereken és a sajtóban megjelenő hirdetésében feltüntetni a megrendelő nevét és címét. Mivel azonban a törvényt még 1959-ben, az internet kora előtt hozták meg, formálisan nem alkalmazható az internetes hirdetésekre, csak az újságokban és hirdetőtáblákon megjelenő választási propagandára.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök nemrégiben személyesen utasította Ajelet Saked igazságügyi minisztert és a Kneszet jogi- és igazságügyi bizottságának elnökét, Niszan Slominsky-t, hogy fagyasszák be a választási kampánytörvény reformját, amelynek pont az lett volna a célja, hogy azt az internet korához és a többcsatornás kommunikációhoz igazítsa. Netanjahu ezt akkor azzal indokolta, hogy több időre van szüksége a törvény tanulmányozásához, de a politikai források úgy vélik, hogy Netanjahunak azért voltak fenntartásai a módosítással kapcsolatban, mert attól tart, az károsítja a választási kampányát.
Az Izraeli Újságíró Szövetség a plakát megjelenésekor adott nyilatkozatában az áll, hogy megítélésük szerint „az újságírók portréját névtelenül felhasználó hirdetőtáblák felállítása „nem más, mint a médiával szembeni gyűlöletkeltésre épülő választási kampány kezdete”.
Igen, egyre valószínűbb, hogy Netanjahu gyűlöletre, az izraeliek megosztására épülő választási kampánya ezúttal a „baloldal és a sajtó/baloldali sajtó” ellen uszít majd a legtöbbet. Legutóbb „a választási urnákhoz tóduló” arabokkal tette ezt.
A választások eredményére áprilisig még várni kell, de a hirdetőtáblát már most átírták azok, akik nem a fenti stílusban szeretnének kampányolni: „Nem ők fognak dönteni. De mi köszönettel tartozunk nekik. Aláírás: Izrael népe”…
Ha ma lennének a választások, melyik pártra szavaznál?
- Likud (Benjamin Netanjahu) (32%, 68 Votes)
- Van Jövő (Jair Lapid) (22%, 46 Votes)
- Hoszen Jiszrael (Beni Ganc) (19%, 40 Votes)
- Merec (Tamar Zandberg) (9%, 20 Votes)
- Munkapárt (Avi Gabaj) (4%, 9 Votes)
- Izrael a Hazánk (Avigdor Liberman) (4%, 8 Votes)
- Hatnua (Cipi Livni) (3%, 6 Votes)
- Tóra Zsidósága (2%, 4 Votes)
- Új Jobboldal (Benet és Saked) (1%, 3 Votes)
- Zsidó Otthon (1%, 3 Votes)
- Közös (Arab) Lista (Ajman Odeh) (1%, 3 Votes)
- Telem (Bogi Jaalon) (1%, 2 Votes)
- Sasz (Arie Deri) (0%, 1 Votes)
- Kulanu (Mose Kahlon) (0%, 0 Votes)
- Geser (Orli Levi) (0%, 0 Votes)
Összes szavazó: 213
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.