Fuchs Ávrám: Én voltam az Új Keletben Mister Izrael

— árulta el az újság egykori szerzője, aki 60 éven keresztül dolgozott rendületlenül a szerkesztőségében. A 95 éves Ávrámmal haderai otthonában beszélgetett Vadász Éva, és velük volt egykori kolléganője, a lap jelenleg is aktív szerzője, Egervári Vera.

Ha Fuchs Ávrámról van szó, két dolog kerül rendszerint említésre. A budapesti szleng és hogy egy újságírónak nem kell feltétlen jól látnia.

Debreceni születésű vagyok, de ott csak megszülettem. A budapestiség onnan jön, hogy ott, jobban mondva Kispesten nőttem fel. A háború előtt a cionista mozgalom aktív tagjaként, a háborúban partizánként tevékenykedtem. Palesztinába jöttem, hogy agronómusként értékesítsem a tudásomat, és hogy legyen parnaszám. A Hagana tagja lettem. Két nappal az államalapítás előtt, ’48. május 12-én gránát robbant a szemem előtt. Megsebesültem a fejemen, az agyam, a fülem, a szemem szétroncsolódott. A feleségem hét hónapos várandós volt a lányommal, és muszáj volt látnom a lányomat. De a szememben az összes véredény elszakadt, kicsi volt a sansz, hogy összeforrjon. A szemem azóta sem áll jól, de megműtöttek és élek. Aztán pardeszekben, a narancsosokban kapáltam, de én fúrtam az első kutat is a Negevben. Szóval nem volt unalmas az életem.

60 évig írt az Új Keletnek. Szinte az egész életét a lapnak szentelte. Mikor és hogyan került a laphoz?

Hosszú évekig nem tudtam, hogy van magyar sajtó az Országban. Teljesen izraeli vagyok. ’53-54 körül irkát venni mentem a kislányomnak, és a könyvesboltban láttam az idegen nyelvű újságokat, hát vettem egy Új Keletet. Csupa magyar dolog volt benne, semmi izraeli. Auschwitz után voltunk, ne felejtsük el! Akkor nem csorgott a parnasza a fáról. A feleségem azt kérdezte, miért nem írsz nekik, hát te tudsz írni! Arra alapozta ezt a feltevését, hogy benne voltam a MIKÉFE (Magyar–Izraeli Kézműves és Földművelési Egyesület) faliújságjának a stábjában. Ennek ellenére halvány fogalmam nem volt arról, mi az, hogy újság. Egy nap értesítettek arról, hogy a hadirokkantaknak kitüntetést adnak. Mint civil sebesültem meg, még nem volt Medinát Jiszrael, de amikor már megalakult az állam és volt már hadsereg, besoroztak és azonnal leszereltek, vagyis kirúgtak, de így lett katonai számom. Elmentem az eseményre, írtam róla egy riportot, amit elküldtem az Új Kelet szerkesztőségének. Azután mindennap rohantam a könyvkereskedőhöz, aki megengedte, hogy belelapozzak az újságba, mert pénzem az nem volt, hogy megvegyem. Már le is mondtam arról, hogy megjelenik, amikor levelet kaptam, hogy jelentkezzek az Új Keletnél. Marton Ernő aláírásával! Sőt: meg is jelentette az írásomat. Mint a pokolgép, úgy robbant be a cikkem. Addig az Új Keletben nem volt ilyesmi, ugye, izraeli riport. Elmentem Martonhoz, aki azt mondta: Nem tudom, mit csináljak magával. Tud héberül? Mert nálunk csak az dolgozhat, aki tud héberül. – Hát én pont tudtam. Felvett.

Hogyan teltek a szerkesztőségi mindennapok?

Az elején éjszaka dolgoztam, fordítást végeztem. 1954-ben már az Újságíró Szövetség jelöltje voltam, ahova ’55-ben felvettek.’56 után indult be igazán az Új Kelet. Addig nehezen fizettek, de akkor valahogy lett egy kis pénz. Aztán hosszú évekig útleírásokat írtam. A Távol-Keleten kívül az egész világot bejártam az Új Kelet jóvoltából.

Később sem volt konkurensem, mert izraeli vonatkozású rovatokat csináltam. Színház, gazdaság, politika stb. Még bélyeggyűjtők rovatát is írtam. Az új olék nem tudták, mit kezdjenek magukkal az új hazájukban, és megbecsülték az itteni programokról szóló írásokat, a tudósításokat, a híreket, riportokat. Én voltam az Új Keletben Mister Izrael. Lengyel és román újságokban is megjelentek a cikkeim fordításai. Jóval később, amikor már külső munkatársként dolgoztam, minden pénteken kaptam egy egész oldalt. Egy százast fizetett az Új Kelet ezért, persze a Tomi (Tomi Lapid) és a Kishon (Efráim Kishon) morgott, hogy ők csak nyolcvanat kaptak.

Sajtószabadság volt?

Független napilap volt az Új Kelet. Mindent le lehetett írni. Teljesen szabad lap volt. (E. V. megjegyezte: Később, amikor én a laphoz kerültem és Sábtáj Himmelfarb kezében összpontosultak az idegen nyelvű lapok, már csak az „időjárástól független“ volt az újság. Ugyanis a Mápáj természetesen baloldali nézeteknek adott főleg hangot…)

Az újságírói karrierje csúcsán könyveket is írt. De amikor dolgozik, hogyan ír?

Újságíróként kézzel írtam, csak néha diktáltam telefonon, mert az pénzbe került… Hét könyvem jelent meg: útleírások, novellás kötetek. A könyv olyan, mint egy gyerek. Ahogy megszületik, elindul a saját útján, és gondoskodni kell róla, hogy a papája és a mamája ne legyen hülye. Ezért a Vera (Egervári Vera) az én örökös szerkesztőm, mert ő tudja, hogyan kell sajtó alá rendezni az írásokat.

Igaz a pletyka, hogy az Új Kelet alijája körül komoly balagan volt? Mint amikor a mi önkéntes szerkesztőségünk átvette a lap tulajdonjogát az előző tulajtól? (Az akkori káosz megoldódott, most viszont mi nyomtatott lapot készítünk, de vele párhuzamosan működik egy hasonló nevű honlap az interneten.)

Úgy kezdődött, hogy Schőn Dezső vett egy újságengedélyt, és az Új Kelet nevet választotta neki. Aztán megérkeztek a Marton Ernőék Kolozsvárról, és hozták magukkal az ottani Új Keletet, de a Belügyminisztériumban azt mondták nekik, hogy két azonos nevű újság nem lehet. Schőnnek volt engedélye, viszont nem volt pénze, Martonéknak meg volt pénzük, így aztán megegyeztek. Schőn 25 százalékot kapott, és ő lett a felelős szerkesztő. Ráadásul Marton Ernő hatalmas fényképe lógott a szobája falán.

Említette Kishont és Lapidot, de az összes nagy névvel együtt dolgozott, Marton Ernőtől Kasztner Rezsőn keresztül Dan Ofryig.

A Martonról beszéltem az előbb. Kasztnerrel egyik nap elcseréltük egymással a műszakot. Aznap lőtték le őt a háza előtt. A későbbi főszerkesztő, Dan Ofry – akkoriban éjjeli szerkesztő – nagyon korrekt munkatárs volt. Soha nem beszélt mások ellen. Dani kimondott gentleman volt. Lampeltől, amikor húszévesen beállt az Új Kelethez dolgozni, megkérdeztem: Mit csinálsz, Tomi? A jogi fakultánson vagyok sztudent – mondta –, és kell a pénz. Két hónap múlva már a Maarivban dolgozott személyi titkárként, később meg elküldték onnan Londonba, vagy négy évre. Aztán politizálni kezdett, úgy lett a Rádió és Televízió igazgatója. Mondhatom, hogy jobboldali volt. Tomi Lapid helyettes miniszterelnök lett. A Kishon külső munkatárs volt. Aztán ott volt a zseniális képességű Benedek Pali. Neki azt mondta Dan Ofry: Pali, eridj, csinálj egy riportot! Erre kiugrott a szomszédba, ahol vagy épp felrobbant egy bomba, vagy valami más történt, és komplett sztorival jött vissza. Mindig jó helyen volt. Rengeteg munkatársam volt az idők során. Barkai Zeév, Fettman Joszef, Arad Gideon, Kardos Jóska, Csengeri Imre. Diamant Elemér volt az éjszakai szerkesztő. Székely Pista, a haifai tudósító, valódi úriember volt, azelőtt Afrikában légiós. Egervári Vera 75-től kezdett. Tabák Laci csak a nyolcvanas években jött.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•