Haim Raanan, holokauszt túlélő, az október 7-i mészárlás túlélője.

„Soha nem gondoltam volna, hogy holokauszttúlélőként újra el kell bújnom az életemet menteni.

(A fekete-fehér képen Haim és édesanyja Erin/Erna látható.)

1935-ben születtem Budapesten, a családom egyetlen gyermekeként. Amikor Magyarországon felerősödött a zsidók elleni erőszak és gyűlölet, kénytelenek voltunk a hírhedt sárga kitűzőt viselni, és házunkat Dávid-csillaggal jelölték, hogy zsidónak jelöljenek meg bennünket. Azért tették, hogy dehumanizáljanak, terrorizáljanak és elszigeteljenek bennünket a társadalomtól.

- Hirdetés -

Megdöbbenve láttam, hogy nyolc évtizeddel a holokauszt után a Dávid csillag szimbólumot ismét felfestették a zsidó otthonokra Európa-szerte, hogy megcélozzák és megfélemlítsék őket az október 7-i pusztító mészárlás hírére. Ez az antiszemita üldözést visszhangozza, amelyet gyermekkoromban elszenvedtem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi még egyszer megtörténhet Európában.

Gyerekként a zsidó gettóban éltem, nem igazán volt gyerekkorom. Elrabolta tőlem az üldözés és a háború. Mindig ételt kerestünk. Állandó szorongásban éltünk, hogy hogyan fog alakulni a nap. Deportálnak vajon mindannyiunkat? Van-e elég élelmünk egy következő napot túlélni? Túlélnénk vajon a nyilasok zaklatását, terrorizálását és gyilkolászását?

Egy nap a családom hallotta, hogy a nyilasok keresnek bennünket. Nem tudtunk elmenekülni a gettóból, így csak vártuk, hogy megjelenjenek. Nem telt el sok idő, míg kopogást hallottunk az ajtón. Amikor kinyitottuk, három fegyveres nyilas állt a bejárati ajtónkban.

Amikor beléptek a házunkba, egyikük levette a kalapját, és nagy meglepetésünkre a nagyapám felismerte.

Távoli rokona volt. A svéd nagykövetség hivatalos papírjaival érkezett hozzánk, melyek némi diplomáciai védelmet nyújtottak nekünk. Ezekkel az értékes papírokkal beköltözhettünk a budapesti „nemzetközi gettóba”, ami a semleges országok által kiállított oltalomlevéllel rendelkező zsidók és családjaik számára volt fenntartva. Sikerült túlélnünk a „nemzetközi gettóban” egészen a szovjetek érkezéséig. Mi szerencsések voltunk, hiszen a magyarországi zsidó közösség közel 80%-a elpusztult a holokausztban.

Október 7-én reggel folyamatos szirénákat hallottam a kibucomban. Azt hittem, ez csak egy újabb rakétazápor Gázából, amit már megszokhattunk. Senki sem tudta elképzelni, milyen vérengzés zajlik. Elkezdtünk SMS-eket kapni arról, hogy a Hamasz terroristák mindenhol ott vannak a kibucban, és megpróbálnak behatolni a biztonsági szobákba, ahol az emberek elrejtőztek. A Hamasz terroristái sok házat felgyújtottak, hogy kikényszerítsék a lakóikat, de sokan inkább meghaltak a tűzben, mintsem hogy a terroristák megöljék őket.

Egyszerű szerencse, hogy a terroristák nem értek el a házamig, és hogy az egész családom, akik a kibuc környékén élnek, túlélték a mészárlást. Nem tudom, mit tennék, ha az egyik unokámat vagy dédunokámat elrabolták volna Gázába.

A mészárlás a kibuc 1100 lakosának körülbelül 10%-át kiirtotta.

Aznap a kibuc 107 lakóját mészárolták le.

Számomra ez a második holokauszt volt.

A holokauszt idején nem ismertem személyesen azt a 6 000 000 embert, akik elpusztultak, de a Beeri kibuc mészárlás áldozatai közül minden egyes embert ismertem, akit aznap meggyilkoltak.”

A Humans of Tel Aviv posztját fordította: Új Kelet újság

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSFacebook