Az izraeli igazságszolgáltatás olyan eredményeket tud felmutatni, amilyenekhez hasonlóról némely, magát jogállamnak tartó ország állampolgárai csak álmodni mernek. A bírók hivatalban lévő államelnököt juttattak börtönbe (Mose Kacav – szexuális zaklatás, hivatali visszaélés), majd egy szintén hivatali idejét töltő miniszterelnököt (Ehud Olmert – korrupció, hivatali visszaélés). A vezető társadalmi pozícióban lévő, lebukott és elítélt vezetők listája ennél sokkal hosszabb. A börtönre, közmunkára vagy “csak” hivatalfosztásra és pénzbírságra ítélt celebek közt vannak további miniszterek is, polgármesterek, rabbik, üzletemberek, popsztárok, katonatisztek, rendőrök, stb.
Egyszerű lenne azt gondolni, hogy az izraeli elitben sokkal magasabb százalékban fordul elő törvényszegés, mint máshol. Ez azonban egy olyan felületes következtetés, ami épp a lényeget téveszti el: azt ugyanis, hogy Izrael nem egy következmények nélküli ország. Izraelben nem lehet bármit megtenni büntetlenül.
A világ különböző országaiban nyilván vannak, lehetnek eltérések abban, hogy a vezetők hány százaléka követ el törvénysértést, és az ezeket érintő felderített és felderítetlen bűnügyek arányában is. Ezzel együtt is naivitásra vall az a feltételezés, miszerint például az átlag orosz/amerikai/szaúdi/magyar/stb politikus sokkal törvénytisztelőbb ember, mint az átlag izraeli politikus, csak azért, mert ez utóbbi ellen sokkal nagyobb százalékban indítanak sikeres büntetőpert.
Egy realistább értelmezéshez három dolgot is érdemes szem előtt tartani. Egyrészt azt, hogy itt nincs diktatúra, ahol a rendszernek könnyű eltussolnia az ügyeket vagy félrenéznie, és nincs két nagy, egymással szembenálló tábor sem, amelyek nem akarván muníciót szolgáltatni az ellentábornak, nem teregetik ki a szennyest. Nincs kéz kezet mos, legalábbis kevesebb lehetőség van rá. Miért?
Például az izraeli hírszerzés hatékonysága miatt. Ez a második fontos tényező: az egymástól többé-kevésbé független titkosszolgálatok, amelyek közül a külföldi hírszerzésre specializálódott Moszad még csak nem is a legnagyobb. Izraelben nemigen lehet igazán eltitkolni semmit: megfigyelnek mindent és mindenkit. Az ország minden egyes négyzetmétere be van kamerázva, folyamatos a műholdas, drónos megfigyelés, a telefonlehallgatás, az internetes adatforgalom ellenőrzése, stb. Nincs tabu, és az átlag izraeli állampolgár nem is tiltakozik ez ellen, sőt. Elvárjuk az államtól, mert jól tudjuk, hogy ez az ország biztonságának egyik alapfeltétele.
Harmadrészt, látni kell az izraeli bíróság erejét.
A széleskörű megfigyelési gyakorlatban rejlő veszélyeket az adatkezelési és adatvédelmi szabályozás ellensúlyozza. Ennek, de az egész jogállamiságnak is legfőbb őre, a Legfelsőbb Bíróság közvetlenül az izraeli törvényhozás épületével szemben székel. A tapasztalat szerint nem sok jó vár arra a politikusra, akinek ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész nyomozást rendel el.
Izraelnek nincs Alkotmánya, mert az államalapításkor Ben Gurionék úgy döntöttek, hogy a zsidó állam alkotmánya a Tóra, magyarul „A Törvény”. Ennek a romantikus elképzelésnek vannak hátrányai, de egészen az utóbbi időkig senki nem kérdőjelezte meg a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességét. A törvényes jogrend uralmát, a bírói hatalom támadhatatlanságát. Manapság viszont egyre több támadás éri az izraeli igazságszolgáltatási rendszer legfőbb őreit. Baloldalról és jobboldalról is elfogultsággal vádolják, manipulálni próbálják a legfelsőbb bíróságot, a legfőbb ügyészt.
Ezen a szombaton a Tóra Mispatim (törvények) hetiszakasza a soros, amely arra int: „Bírót ne szidalmazz.” (2Mózes 22.28). Olvassuk akár vallásosként, akár csak a demokratikus jogállamban hívőként, fontoljuk meg jól. Ne álljunk be a szidalmazók sorába.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
