A Haarec felmérése szerint a Haavoda (Munkapárt) továbbra is a bejutáshoz szükséges küszöböt súrolja, a Merec közvetlenül a nyomában, és az egész balközép blokk 52 mandátummal rendelkezik. Másrészről a Likud minden természetes partnere legalább öt képviselői hellyel bejut a Kneszetbe.
Egy héttel Beni Ganz első beszéde után, amely magával ragadta a balközép tábort, és belendítette az új jelöltet a közvélemény-kutatásokban, a „Ganz-hatás” nem gyengült, de nem is kapott újabb lendületet. A Haarec és a Dialogue által – Camil Fuchs professzor felügyeletével – készült felmérés szerint a Hoszen Jiszrael (Izrael Ereje) párt megtartotta közvetlen a szónoklatot követően elért mandátumainak számát, 22 képviselői helyet. Ő a második legnagyobb párt, míg a Likud 30 helyével biztosan vezet.
Benjamin Netanjahu valószínűleg elfogadná ezt az eredményt, amelyben jelenlegi koalíciója (beleértve a választási okokból lemondott Jiszrael Beitenut is) 64 parlamenti hellyel rendelkezik – Orli Levi-Abekszisz Geser pártja nélkül (4, a parlamenti küszöbön). A Hoszen Jiszrael a Likud/jobboldal táborába való behatolásának mélysége nem jelentős. Létezik, de nem elég ahhoz, hogy veszélyeztetné a miniszterelnök ötödik ciklusát.
Nem úgy tűnik, hogy Netanjahu rémálma, amelyben egy vagy két természetes partnere nem lépi át a küszöböt, valósággá válna – egyelőre. Mindegyiknek legalább öt mandátuma van, köztük a vezető nélküli Habait Hajehudi-Haihud Haleumi (Zsidó Otthon-Nemzeti Unió) kettős. A szélsőjobboldali párt még erősebb lett a közelmúltbeli közvélemény-kutatásokhoz képest, nyilván Rafi Peretz egykori katonai főrabbi Habait Hajehudi élére való megválasztása miatt, aki valószínűleg az egyesített lista elnöke lesz.
A balközép blokkban kevésbé rózsás a helyzet: a Hoszen Jiszrael, Haavoda (5, megközelíti a küszöböt), Jes Atid (9) és Merec (4, küszöbön billeg) összesen 40 mandátuma nem kecsegtet sok reménnyel. Ahmed Tibi Taal-jával (5) és Ayman Odeh közös arab listájával (7) együtt mindössze 52 képviselői hely birtokol a jelenlegi ellenzék. Közel sem elég, hogy Ganzot miniszterelnökké tegye.
Az elmúlt (ötödik) hét felméréseinek eredményei:
(képviselői helyek száma a 120 fős Kneszetben)
Párt | Walla | Hadasot 12 | KAN | Hadasot 13 |
Likud | 29 | 30 | 31 | 30 |
Hoszen Jiszrael | 19 | 21 | 23 | 24 |
Jes Atid | 12 | 11 | 9 | 9 |
Hajamin Hehadas | 7 | 7 | 8 | 6 |
Haavoda | 7 | 6 | 8 | 6 |
Jahadut Hatora | 7 | 7 | 6 | 6 |
Resima Mesutefet | 7 | 6 | 6 | 6 |
Taal | 5 | 6 | 6 | 8 |
Merec | 5 | 4 | 6 | 4 |
Sasz | 4 | 5 | 4 | 5 |
Jiszrael Beitenu | 5 | 4 | 5 | 4 |
Kulanu | 5 | 5 | 4 | 4 |
Habait Hajehudi | 4 | 4 | 4 | 4 |
Geser | 4 | 4 | 0 | 4 |
Hatnua | 0 | 0 | 0 | 0 |
Telem | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ha ma lennének a választások, melyik pártra szavaznál?
- Likud (Benjamin Netanjahu) (32%, 68 Votes)
- Van Jövő (Jair Lapid) (22%, 46 Votes)
- Hoszen Jiszrael (Beni Ganc) (19%, 40 Votes)
- Merec (Tamar Zandberg) (9%, 20 Votes)
- Munkapárt (Avi Gabaj) (4%, 9 Votes)
- Izrael a Hazánk (Avigdor Liberman) (4%, 8 Votes)
- Hatnua (Cipi Livni) (3%, 6 Votes)
- Tóra Zsidósága (2%, 4 Votes)
- Új Jobboldal (Benet és Saked) (1%, 3 Votes)
- Zsidó Otthon (1%, 3 Votes)
- Közös (Arab) Lista (Ajman Odeh) (1%, 3 Votes)
- Telem (Bogi Jaalon) (1%, 2 Votes)
- Sasz (Arie Deri) (0%, 1 Votes)
- Kulanu (Mose Kahlon) (0%, 0 Votes)
- Geser (Orli Levi) (0%, 0 Votes)
Összes szavazó: 213
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője