Bekérettek pénteken a lengyel külügyminisztériumba Izrael nagykövetét az izraeli sajtóban megjelent cikk miatt, amely Benjamin Netanjahu miniszterelnök holokauszttal kapcsolatos nyilatkozatát idézi – közölte a PAP lengyel hírügynökséggel a varsói külügyminisztérium szóvivője.
A szóvivő szerint Varsó több információt szeretne szerezni erről, és ismertetni akarják a nagykövettel a lengyel álláspontot is.
A Jerusalem Post izraeli lap csütörtök este azt írta, Netanjahu aznap, varsói látogatása végén azt mondta, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”.
Izrael varsói nagykövete péntekre virradóra a lengyel miniszterelnöki hivatalhoz továbbított közleményében tagadta, hogy Netanjahu ezt mondta. Netanjahu kérésére a lap is helyesbítést közölt, azt írta, hogy ezzel szemlátomást le is zárult a „diplomáciai válság” a két ország között.
Krzysztof Szczerski lengyel államfői kabinetfőnök pedig a nagyköveti közlemény nyomán „ártalmas újságírói manipulációnak” minősítette a Jerusalem Post írását. A helyesbítés előtt Andrzej Duda lengyel elnök azt írta a Twitteren: amennyiben Netanjahu szavai „valóban úgy hangzottak, ahogy a média idézi”, kész lengyelországi helyszínt biztosítani a V4-ek és Izraeljövő heti jeruzsálemi találkozójának. Ez lesz a közép-európai országcsoport első olyan találkozója, amelyet Európán kívül tartanak.
Az izraeli nagykövettel megtartott találkozó után, péntek délután Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes sajtóértekezleten közölte: Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő megbízásából azt kérte, hogy az izraeli fél „egyértelműen fogaljon állást” Netanjahunak az izraeli sajtóban idézett kijelentése kapcsán. „Az eddigi magyarázatokat nem tartjuk közérthetőnek” – fűzte hozzá a diplomata.
A V4-csúcstalálkozó sorsa iránt érdeklődő újságírónak Szynkowski vel Sek elmondta: ez ügyben „semmilyen új döntés nem született”. Csütörtökön a lengyel kormányszóvivő közölte: Netanjahu és Morawiecki aznapi kétoldalú egyeztetésükön többek között az Izreallel bővített V-4 formátumú együttműködésről beszéltek.