Netanjahu kijelentése miatt nem jön a lengyel miniszterelnök a jeruzsálemi V4-es találkozóra

Mateusz_Morawiecki lengyel miniszterelnok
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök - fotó: Wikipédia

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a visegrádi országok (V4) és Izrael kormányfőinek tanácskozásán kedden Jeruzsálemben, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nem megy el a csúcstalálkozóra – értesült a wpolityce.pl című lengyel konzervatív hírportál.

Az értesülést később Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője megerősítette. 

A hírportál beszámolójában az a Benjamin Netanjahu kormányfőnek tulajdonított sajtónyilatkozat is felmerült, amely rövid lengyel-izraeli diplomáciai válságot okozott. 

A wpolityce.pl a lengyel kormánykörökhöz közeli, meg nem nevezett forrástól úgy értesült: Morawiecki “nagyon jó szellemű” telefonbeszélgetésben tájékoztatta Netanjahut távolmaradásáról. Az izraeli kormányfő a beszélgetés során arról biztosította Morawieckit, hogy “teljességgel kiáll” a tavaly nyári közös nyilatkozatuk mellett. 

Az említett dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.

Netanjahu a telefonbeszélgetés során szót ejtett a Jerusalem Post című izraeli lap csütörtöki cikkéről, amely szerint az izraeli kormányfő aznap Varsóban azt mondta, hogy “a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. A wpolityce.pl úgy tudja, Netanjahu azt mondta telefonon lengyel kollegájának, kijelentésében egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán “egyes” lengyelekre célzott.

Hasonló tartalmú magyarázatott tett közzé már péntek délután az izraeli miniszterelnöki hivatal is. Ennek nyomán szombaton Michal Dworczyk úgy nyilatkozott, hogy Varsó tisztázottnak tartja az ügyet.

Dworczyk vasárnapi közlése szerint a visegrádi négyek jeruzsálemi találkozóján Lengyelországot Jacek Czaputowicz külügyminiszter képviseli. Ez lesz a közép-európai országcsoport első olyan találkozója, amelyet Európán kívül tartanak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.